Mikroökonómia

Az van, hogy még igazából tart a vizsgaidőszak, kemény egy darab vizsga van hátra, mikroökonómiából.

Nem rossz tudomány ez, pusztán egyetlen problémám van vele: áltudomány. Teljesen egyértelmű dolgokat magyaráz meg szakszavakkal meg keresleti görbékkel, és teljesen átlagos helyzeteket próbál elemezni. Persze tényleg érdekes dolgok is vannak benne, és aki foglalkozik vele, betekintést nyerhet a modern gazdaság alapjaiba, ám szerintem egy igazi sikeres üzletember az életben nem használja azt a kifejezést, hogy Giffen-jószág, legföljebb az egyetemen vagy főiskolán.

Komolyan: egy általános iskolás (ötödikes, hogy jobbat ne mondjak) számára is teljesen egyértelmű, hogy ha nő a fizetés, akkor bizonyos termékekre megnő a kereslet is, hiszen telik rá. Más-más szavakkal, de ez mindenkinek világos.

Vagy az is teljesen egyértelmű (bár ha jobban belegondolok, láttam már ezt megcáfoló példát), hogy ha egy termékből ezer forintért egy darabot tudok eladni, kétszázért pedig ötöt, akkor valamiféle akció keretében megéri nekem kétszázér’ árulni – persze ehhez tudni kell azt is, hogy mennyi a haszon. Lásd moziünnep.

Persze a mikroökonómia nem csak ezekről szól.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.