Nem kell tovább mennie

Vettünk a »Frei Caféban« (Aréna, Libri) Shanghai zöld névre hallgató teafüvet, száz grammos kiszerelésben, ami nagyjából sokliter teára elegendő, éshát az igazság az, hogy isteni, és sokkal jobban megéri, mint a filteres teának nevezett izék. Takonykórra meg aztán pláne zseniális, szabályosan simogatja a torkomat.

Valamint azt vettem észre tegnap, hogy a Tesco nagyon belehúzott. Konkrétan a Színes névre hallgató termékeikre gondolok. Múltkor ugye a »macskaeledelről« volt szó, tegnap pedig azon döbbentem le, hogy minden második terméknél megálltam, hogy jé ez mi, ilyet még nem is láttam, milyen márka, és legtöbbször azt hittem, hogy valami német cuccról van szó, közben meg mindegyik a Tesco Színes akármi volt. És a fura, hogy nem verik nagy dobra. Poénból bedobtam egy vaníliás joghurtot, csokis rizsgolyókkal. Száz darab magyar forintba ízlett, és meglepően jó volt, semmi műanyag íz, nem volt telekúrva E-méreggel és még sorolhatnám. Persze valahol biztos kibújik az, hogy nagyjából kétszer kevesebbe kerül mint márkás társai, de nem igazán érdekel amíg finom, és amíg újdonságokat tud bemutatni, amit sok esetben más gyártótól nem biztos hogy látok.

Meg még azt is elmondom, ha már, hogy tavaly Olaszországban ettem olyan rágót, amiben ilyen mentolos zselé volt töltve. Isteni, meleg nyári napokon pláne, lehűti az ember arcát. (Kis közbevetés: az olaszoknál nagyobb hagyománya van a kis papírdobozban húsz drazsénak, mint a papírba csomagolt tíznek itthon.) És tegnap – szintén a Teszkóban – láttam ilyen kis töltött rágókat, dobozos kiszerelésben. Szintén remek, bár ez nem teszkó gyártmány.

Szombat délutáni bevásárlási tapasztalatainkat olvashatták, most pedig következzék az időjárás-jelentés.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.