Szabad TLD-t a népnek

Néhány napja bejelentette az ICANN (röviden: egy szervezet, mely igyekszik az internetre vigyázni), hogy lehet majd vásárolni saját TLD-t, azaz top level domaint, azaz legfelső szintű tartományt, ami például a mefiblog esetében a be. Eddig ugye csak az országoknak volt ilyen, illetve néhány speciális, mint például a tv vagy az org, de ennek következtében gyakorlatilag bárki vásárolhat majd magának.

Persze a dolog nem ilyen egyszerű, és a vásárlás nem is a megfelelő szó ide, ugyanis értelemszerűen erre a területre rendkívül kell vigyázni; nem lenne szerencsés ugyanis, ha minden oldalnak saját TLD-je lenne, több okból sem. A helyzet elvileg úgy áll, hogy valamikor bejelentik, mikor lehet leadni a pályázatokat, amelyek aztán átmennek egy gondolom szigorú elbíráláson, és ha ott megfelelnek, akkor nagyjából százezer amerikai dollárért (ez most durván tizenötmillió forintnak felel meg) megnyitják a tartományt.

Amiben én bízom, hogy valaki lecsap a blog TLD-re, és árulja majd a .blog doméneket; abban az esetben valószínűleg egy http://mefi.blog/ címet megrendelek, ha nem lesz nagyon borsos, bár nem hiszem, hogy erre lehetne számítani. És így talán végre eldől a hosszú évek óta tartó pornóoldalakkal kapcsolatban folyó vita, miszerint legyen-e xxx TLD, vagy ne. Bár valószínűleg utóbbi, ugyanis korábban is az »ICANN utasította el«.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.