Néhány napja bejelentette az ICANN (röviden: egy szervezet, mely igyekszik az internetre vigyázni), hogy lehet majd vásárolni saját TLD-t, azaz top level domaint, azaz legfelső szintű tartományt, ami például a mefiblog esetében a be
. Eddig ugye csak az országoknak volt ilyen, illetve néhány speciális, mint például a tv
vagy az org
, de ennek következtében gyakorlatilag bárki vásárolhat
majd magának.
Persze a dolog nem ilyen egyszerű, és a vásárlás nem is a megfelelő szó ide, ugyanis értelemszerűen erre a területre rendkívül kell vigyázni; nem lenne szerencsés ugyanis, ha minden oldalnak saját TLD-je lenne, több okból sem. A helyzet elvileg úgy áll, hogy valamikor bejelentik, mikor lehet leadni a pályázatokat, amelyek aztán átmennek egy gondolom szigorú elbíráláson, és ha ott megfelelnek, akkor nagyjából százezer amerikai dollárért (ez most durván tizenötmillió forintnak felel meg) megnyitják a tartományt.
Amiben én bízom, hogy valaki lecsap a blog
TLD-re, és árulja majd a .blog doméneket; abban az esetben valószínűleg egy http://mefi.blog/
címet megrendelek, ha nem lesz nagyon borsos, bár nem hiszem, hogy erre lehetne számítani. És így talán végre eldől a hosszú évek óta tartó pornóoldalakkal kapcsolatban folyó vita, miszerint legyen-e xxx
TLD, vagy ne. Bár valószínűleg utóbbi, ugyanis korábban is az »ICANN utasította el«.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Balázs
2008. június 29. — 14:46:09
http://www.magyarseggbe.magyarlofaszt
rale
2008. június 29. — 14:46:44
ami a vicc, hogy a .tv sem egy speciális domén, ugyanis a Tuvalu nevű országhoz tartozik, és jó pénzért árulják őket külföldi tévétársaságoknak 😀
Mefi
2008. június 29. — 15:20:13
[re=50552]rale[/re]: ezt nem is tudtam, mindig azt hittem, hogy direkt a tévéknek van kitalálva. 😀
Balázs
2008. június 29. — 15:24:06
[re=50556]Mefi[/re]: nevezzük egyszerűen csak tájékozatlanságnak. (-:
Mefi
2008. június 29. — 15:38:47
[re=50558]Balázs[/re]: ezt mondtam én is, csak más szavakkal. 🙂
ZsuKov
2008. június 29. — 15:52:44
.fm se rádióknak van, hanem mikronéziai tld o_O
Balázs
2008. június 29. — 15:55:44
mefi.pawnd [-;
Mefi
2008. június 29. — 16:14:49
[re=50562]ZsuKov[/re]: most nem tudom, hogy ezt azért írtad, mert nem tudtad, vagy azért, mert én nem tudtam a .tv-t, de ha az utóbbi, akkor tudod mit csinálj egy lónak tudod melyik testrészével. ;]
ZsuKov
2008. június 29. — 16:16:03
nem, csak felvilagositottalak, hogy ne jarj ugy mint a tv-vel mucika 😀
Balázs
2008. június 29. — 16:27:54
Egyébként ha én egy népművelő (-tájékoztató stb.) bejegyzést írok, akkor utána szoktam nézni a részleteknek. [-;
Mefi
2008. június 29. — 17:03:13
[re=50565]ZsuKov[/re]: az .fm kivételesen megvolt, Mr. Mindenttudó Szuperintelligens 23. Centiméter! 😀
[re=50567]Balázs[/re]: és én népművelő bejegyzést írtam? 🙂
Amúgy az első .tv-s domén amivel találkoztam az a fix.tv volt, és akkor még egyáltalán nem gondoltam rá, hogy az esetleg egy országé, így bennem maradt, hogy az szpesöl. Most szar ember vagyok, tényleg.
Balázs
2008. június 29. — 17:19:29
[re=50568]Mefi[/re]: pfuj, kakiszex!
suexID
2008. június 29. — 23:59:29
Alig várom már, hogy a huge.tit domain az enyém lehessen.
Balázs
2008. június 30. — 00:06:18
Csak miután a huge.dick már az enyém lett.
suexID
2008. június 30. — 00:15:53
[re=50583]Balázs[/re]: Esküszöm vártam, hogy mikor mondod! 🙂
Mefi
2008. június 30. — 00:16:29
[re=50580]suexID[/re]: lol.
Balázs
2008. június 30. — 00:19:06
[re=50585]suexID[/re]: gondoltam, boldoggá teszlek. De a small.dick a tiéd lehet. [-;
suexID
2008. június 30. — 00:27:57
[re=50587]Balázs[/re]: Azt már Zsuki lestoppolta! 😀
Mefi
2008. június 30. — 08:52:12
Nekem azapad TLD kell, és enym lesz a luke.envagyok.azapad domén. 😀
ZsuKov
2008. június 30. — 12:40:14
[re=50588]suexID[/re]: Héhéhéhéhé! én az elmehetamefiafaszom.ba tartományra ácsingózok
kisPocok
2008. június 30. — 13:16:29
A “tv” domain nem speciális, országhoz fűződik.
Mefi
2008. június 30. — 13:28:21
[re=50599]kisPocok[/re]: igen, ezt másik hat kommentben már kitárgyaltuk. 🙂
Andrei
2008. június 30. — 15:10:53
Nekem jo a .be is 😀 Mefi neked nem? Elmész te a Mefi.BE :DD Amikor tele a hócipőm, akkor nem a szabvány címet adom meg, hanem a
http://mindenki.kapja.be vagy http://mindenki.fogja.be címet.
Én nem nagyon ácsingózok újabb névterekre, de ha már csinálni kellene, akkor lehetne a fent is említett .blog, vagy .www, .top és más hasonló gTld is. Mert ugye ezek nem kántrifüggőek (ccTld)
Vale
2008. július 03. — 21:50:16
kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, de ha lesz valami ígéretes, akkor be fogok vásárolni, az fix.