Ha rámutatsz a kurzorral, akkor megváltozik.
Új köntösbe bújt mindenki kedvenc onlájn zenehallgató szolgáltatása, a last.fm. Én korábban nagyon »rákattantam«, aztán nem sokkal később jött a »Deezer«, ami bátran állíthatom, hogy teljesen átalakította az internetes zenehallgatásról szóló elképzelést, mégha kicsit nehezen, sok hibával működött is az elején, de egy olyan szolgáltatásra találtam, amelyet régóta kerestem.
Viszont itt ez az új last.fm kinézet. Az én véleményem (és ezen a mondatrészen van a hangsúly) szerint az új kinézet nem a legjobb választás.
Az előző olyan hatást keltett, hogy egy garázsterméket látunk, amit valaki otthon megcsinált egy hétvége alatt haveri alapon
, de megpróbálta kihozni belőle a maximumot, leginkább kényelem terén. Ez a mostani pedig olyat, hogy Te Sanyi, te értesz ahhoz a fotósoppizéhez nem?
.
Gondolom ezzel valami egyszerűséget, lezserséget akartak vinni az egészbe, de nem igazán jött össze. Félreértés ne essék, az egyszerű is lehet szép, sőt, sokszor szebb is, de a last.fm új megjelenése inkább úgy néz ki, mint egy 90-es évekből előkerült sablon.
Biztosan vannak, akiknek sokkal jobban, vagy legalábbis tetszik ez a kinézet – én nem tartozom közéjük. Az előző megjelenés logikusabb, kellemesebb, átláthatóbb volt, a mostani pedig kissé zsúfoltabb lett, de mindeközben rémesen egyszerű is. És ez a kettő nálam nem szerencsés együtt. Persze a szolgáltatást ugyanúgy használni fogom (bár a Deezer óta nem is tudom mikor jelentkeztem be utoljára), pusztán annyi, hogy számomra nagyon nem bejövős az új ruha.
Sokan biztos arra gondolnak, hogy a megszokás miatt nem tetszik, amiben biztos van igazság, bár olyan gyakran nem használtam a webes felületet, hogy nagyon megszokjam. Viszont legutoljára ilyen nagyobb volumenű dizájnváltást az »SG.hu« hajtott végre, nekem az akkori csere nagyon bejött, ellenben a többséggel. Pedig ott a régit hosszú évek után váltották.
Egy arculatváltás mindig nehéz, kivált egy több százezer (millió?) felhasználójú szolgáltatásnál, ahol a kinézeten nagy hangsúly van, így aztán fölösleges lenne bárkit ócsárolni emiatt, gondolom a last.fm fejlesztői háromszor meggondolták, hogy kell-e ez nekik, és végeredményben az jött ki, hogy igen. Ami viszont vigasztaló, hogy a külcsínen túl elvileg maga a szolgáltatás is rejteget újdonságokat.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
gergő
2008. július 21. — 21:52:59
visszaválthatna a kép ha már nem mousehóver 🙂
Mefi
2008. július 21. — 21:59:21
[re=51409]gergő[/re]: visszavált az. 🙂
rale
2008. július 21. — 22:04:41
nembegyere nekem se…
Andrei
2008. július 21. — 22:09:21
Reméljük kiverik a fejükből ezt a marhaságot.
mcbuddha
2008. július 21. — 23:17:48
Szerintem teljesen jo, a vizual nagyon bejon, sokkal koherensebb szerintem, az elozo olyan osszecsapott volt (a favicont kene meg adaptalni az uj szinekre es kesz is). A layout fel ora alatt megszokhato, lenyegeben a fulek atkerultek balra, a bal oszlop meg jobbra. Viszont nem kell mindenert kulon oldalletoltes, sokkal tobb info van egy lapon, mint eddig.
gergő
2008. július 21. — 23:52:20
[re=51410]Mefi[/re]: mostmár igen 🙂
EmceeMike
2008. július 22. — 09:04:42
Nekem begyere ez az újitás 🙂
gonoszkiralylany
2008. július 22. — 14:32:36
nekem is tetszik így.
Babarum
2008. július 22. — 15:35:29
Jó hogy írtad megint ezt a deezert, már teljesen megfeledkeztem róla. durván jó!
ZsuKov
2008. július 22. — 16:42:51
sztem jobb
Mefi
2008. július 22. — 16:48:56
[re=51436]Babarum[/re]: bizony jó.
Vale
2008. július 22. — 20:08:44
A tartalom határozottan jobban lett elosztva, viszont a kinézettel én sem igazán vagyok kibékülve. Valahogy nagyon üres, túlságosan egyszerű.
Mefi
2008. július 22. — 20:27:27
[re=51456]Vale[/re]: igen, szerintem is átestek a ló túloldalára minimáldizájn terén.
tiny
2008. július 22. — 22:35:04
“Ha rámutatsz a kurzorral, akkor megváltozik.”
Ezen most nevetnem kell. Szerintem kezdek agybeteg lenni.
Mefi
2008. július 23. — 10:32:33
[re=51470]tiny[/re]: nem tudom ezen mi a vicces. 🙂