Kaukázus a ZP-ben

Kaukázus - Zöld Pardon, 2008. július 25.

Gigivel és Zsukival voltunk a ZP-ben Kaukázus koncerten. Odabent még találkoztunk raszpival és barátnőjével is.

Eddig azt mondtam, hogy a ZP menjen a fenébe, amiért szezon közepén vezetik be a zöldkártya rendszert (aminek lényege, hogy 18 év alatt, csak szülői engedéllyel kiváltott igazolványképes mágneskártyával lehet be- és kilépni, bár utóbbit nem igazán nézik), viszont most bólogatva tapasztaltuk, hogy nagyon nem baj, mert a ZP-t undorító hellyé varázsoló 15 év alatti idióták most sehol nem voltak.

A koncert nagyon jó volt, sokkal jobb mint múltkor a »kiskoncert«. És ami pláne öröm számomra, hogy világítás nélkül, már-már unplugged hangulatban a Rézcső című opusszal (letöltés itt) fejezték be (avagyhát igazság szerint csak Kardos), mintegy megkoronázva az egészet.

A zenekar legközelebb augusztus elsején ad koncertet a Gödörben.

Aztán Gigivel az elhagyatott ház kapujában beszélgettünk, épp a horrorfilmekről, amikor valaki kijött az elhagyatott házból, én meg sikeresen kihoztam belőle egy sápadt arckifejezést, ahogyan valami véres jelenet elemzése közben megszólaltam, hogy valaki áll mögötted. Aztán kiderült hogy ismerős, de ettől függetlenül vicces volt.

Most meg megnézem milyen az alvás.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.