Olcsóbb iPod, jobb iPod, szebb iPod!

Megvolt ma az a bizonyos Let’s Rock névre keresztelt bemutató, amiről teljesen lemaradtunk, de erről majd később. Lényeg a lényeg: sok szép új iPod, jó áron. A »múltkori képek« igaznak bizonyultak, a cucc kicsit kerekített felületet kapott, raktak bele giroszkópot, aminek köszönhetően érzékeli ha elforgatjuk, és így lehet irányítani is. Például rázásra véletlenszerűen dob be egy számot, ami a piros hetesen vagy egy Szecső-Budapest vonatutazáson biztosan jó lesz. Itthon nem tudom mennyibe fog kerülni, és nem tudom hogy az Apple hazai terjedésének köszönhetően mennyivel lesz drágább, de iPodot egyelőre nem igazán éri meg itthon venni, mert még utazási költséggel együtt is jobban jár az ember ha kimegy mondjuk Bécsbe. Ellenben az amerikai ár 149 dollár, azaz nagyjából harmincezer forint, ami nevetségesen olcsónak tűnik egy ilyen készülékért, de ennél többe kerül, ha mondjuk 16 GB-os kiszerelésben vesszük.

iPod Touch 2g

Ami nekem személy szerint nagyon tetszik az az iPod Touch 2G, mely a reklámszöveg szerint a valaha volt legviccesebb iPod, és úgy néz ki, ez tényleg igaz. Megtoldották egy hangszóróval, ami azért jó, mert Lev mesélte, hogy az első generációsban van ébresztő, de nem tud csörögni, csak ha rajta van a füles. Valamint fontos újítás még, hogy kapott külső hangerőkezelő gombokat, így nem feltétlen kell az érintőképernyőt maszatolni. Kinézetre pedig egyértelműen az »iPhone 3G-re« hajaz. Kíváncsi voltam kamerát raknak-e bele; nem raktak, de gondolom azt inkább azért nem, mert úgy valószínűleg kevesebben vennének iPhone-t(?). Vagy mert minek. Bár mivel sokan a buta telefon és iPod Touch kombinációra szavaznak, lehet megérné. Szintén amerikai ár, a 8 GB-os 229 dollárról indul, és választhatunk több pénzért 16 vagy 32 GB-os darabot is, ha nagyban küldjük.

Továbbá van még új iTunes; új iPhone-szoftver; rengeteg új alkalmazás, például játékok; és ami talán fontos, egy Genius névre keresztelt technológia, mely mind az iPodokban, mind az iTunesban megtalálható, és lebutítva: egy olyan eszközt ad az embernek, amely szinte mindig olyan zenét válogat be, amihez éppen hangulata van.

És elvileg semmit nem hagytam ki, de a lényeget biztosan leírtam. Én elégedett vagyok, egy ideje már figyelem az almás témákat, többek között azért, mert elhatároztam hogy a következő hordozható számítógép egy Mac lesz, illetve tervezem idővel vagy egy iPhone 3G vagy egy iPod beszerzését. És te, elégedett vagy?

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.