Ma meg csütörtök volt

A mai napra kiírt előadásokon (mérés- és irányítástechnika, számítógépes grafika, vizuális programozás) és egy teszkóban történő nagybevásárláson kívül semmi nem történt, azt leszámítva, hogy »Kázmér« (aki hatalmas lett időközben) magas zajszinttel járó tevékenységére ébredtem öt után harmincegy perccel, ami azért gáz, mert hatkor keltem volna fel, és így egész nap mosottzabkása állagom volt. De mivel kemény vagyok, kitartok.

És végre nekiálltam a szegedi és olaszországi videók vágásának és miegymásolásának. Ezzel kapcsolatban két dologra jutottam: jó volna egy beépített merevlemezzel rendelkező kamera, a másik pedig, hogy amíg az nincs, minden anyagot a DV-kazettán fogok tárolni, és inkább veszem 489 forintért az új kazettát, mintsem hogy gagyi minőségben is elfoglaljon egy perc 8 megabájtnyi helyet. A merevlemezes mindenképpen kényelmesebb lenne, mert egy félórás videót nem fél óra alatt lehetne átemelni a gépre butított minőségben, hanem egy kattintással, és az USB vagy Firewire port sebességének megfelelően. Cserébe viszont kellene valami biztos tárolóhely, mondjuk valami onlájn, vagy egy külső háttértár. Addig meg marad a DV-kazetta, ami ilyen szempontból viszont jó. Csak győzzem címkével.

Továbbá úgy néz ki megkaptam életem első igazi fényképezős munkáját, ami mondjuk úgy hogy a létra alján van, de valahol el kell kezdeni. Erről majd később.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.