Válság, avagy Szárban vagyunk

Nem igazán rajongok a politikáért. Nem, vagy csak nagyon ritkán beszélek politikáról. Véleményem szerint amíg egy téma sokszor barátságokat, párkapcsolatokat, házasságokat tesz tönkre, addig azt kerülni kell. Ez hazánkban különösen igaz. Persze, tudom: a politika a mai világ mozgatórugója. Lehet róla nem beszélni, de attól még van, létezik, él. Ettől függetlenül nagyjából egy éve mondogatom a közelebbi ismerősöknek, hogy itt még lesz baj. És nem konkrétan Magyarországra gondolok, sőt, úgy érzem hogy a jelenlegi itthoni politikai helyzet minden problémájával egy apró homokszem csupán ahhoz képest, amerre haladunk már egy ideje. Mert nem csak mi élünk rosszul mostanában. Ne a próféta szóljon belőlem, nem akarok senkit ijesztgetni és természetesen nem is látom át annyira a helyzetet mint a szakértőurak és -hölgyek, de ami itt készülődik, az nem lesz jó. Ha kitör a valódi gazdasági válság (olyan, mint amilyen 1929-ben is kitört), akkor sok minden egy csapásra megváltozik és átértékelődik.

Ugyanis ha válság lesz, amire én sajnos látok esélyt, akkor a válságot még valószínűbb, hogy háború követi. Ehhez pedig sok mindent nem szükséges hozzáfűzni. De őszintén remélem, hogy csak vészmadárkodom.

Pár hete beszélgettem egy közgazdaságtanban nálam sokkal jártasabb személlyel (konkrétan ebből van diplomája), és arról érdeklődtem nála, hogy jól látom-e azt, hogy most nem hülyeség aranyba fektetni egy kevés pénzt. És ő erre azt mondta, hogy egyáltalán nem, mert ha tényleg olyan komoly lesz a baj, mint 1929-ben volt, akkor az aranynak lesz értéke, a valutának pedig nem. Persze ha nem lesz nagy baj, akkor az ember bukhat is az aranyon, de én úgy gondolom, hogy hosszútávon semmiképpen nem veszteséges dolog az aranyvásárlás.

Szóval én tartok kicsit attól, ami még lesz.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.