Barátok nélkül

Azon tanakodtam így éjfél előtt néhány perccel, hogy milyen lehet barátok nélkül élni. Nem úgy értem, hogy kevés baráttal, meg csak olyan emberekkel, akik ott vannak melletted, de mégsem nevezed őket barátnak, vagy annak nevezed, de mégsem érzed olyan erősnek a barátságot. Hanem úgy, hogy teljesen barátok nélkül élni. Hogy azok az emberek, akik a közeledben vannak, nem is a barátaid, sőt, de nincs más választás, mert más nincs. Milyen lehet úgy élni egyik napról a másikra, milyen lehet úgy este lefeküdni, milyen lehet úgy elmenni szórakozni, hogy senki nincs akit a társadnak, barátodnak nevezel?

És itt jön a képbe az, hogy az ember ne változzon kényszerből más emberek hatására. Én legalábbis nem szeretnék azért megváltozni, mert valaki azt mondta, hogy változzak meg, vagy mert valakinek nem vagyok szimpatikus. Ilyen vagyok, a így nem vagyok szimpatikus, nem kell szeretni. Nade ha valaki ugyanígy gondolkodik, és egyszer azt veszi észre, hogy igazából senkije nincs, akkor nem lehet, hogy mégis változtatni kell?

És ha változtat, akkor jobb lesz? Akkor lesz több barátja? És mit ér a barátokkal, ha úgy fog élni, hogy igazából nem is magát adja? És így jobban belegondolva nem lehet, hogy akkor mégiscsak oda jutunk, hogy nincsenek barátai?

Van a közelemben két olyan ember, akiket sajnálok. Sajnálok, de eközben nem tehet róka: utálok is. Utálom őket, és azért, amiért még rengeteg másik ember is: mert egyszerűen vállalhatatlan a viselkedésük. Nem az a fajta viselkedés, amire azt mondod hogy jaj ne égess, hanem az, amelyik konkrétan idegesít. Idegesít a folyamatos hazudozása; idegesít, hogy mindenben részt akar venni, de közben semmiben sem vesz részt; idegesít, hogy mindenkivel jóban szeretne lenni, de közben senkivel sincs és még sorolhatnám. Persze akikre gondolok, nem fogják ezeket a sorokat elolvasni (tudom, hogy nem), de ha elolvasnák, és magukra ismernének, nem lenne baj. Avagy baj lenne, mert annak is megvan az oka, hogy nem mondom ezt a szemükbe. Mert hiába szeretek őszinte lenni, vannak dolgok, amiket jobb elhallgatni. Amiről nem tudsz, az nem fáj. Nagy igazság.

Többet kéne aludni, és akkor nem ilyeneken gondolkodnék, tudom.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.