Persze nem állt meg az élet laptop-ügyben az »Apple metáljai« után sem. Még pár hete gyűjtöttem össze néhány laptoppal kapcsolatos infót, amiről szerettem volna írni.
Az első az Acer Aspire 8930, amely szerintem kinézet tekintetében visszafelé halad. Az előző Acer szériák nekem nagyon tetszettek, pláne a gemstone-dizájn, de ez a mostani annyira nem jön be, szerintem túl bonyolult, túl összetett. Letisztult kinézet rulz:
Aztán itt van a mondhatni feltörekvő MSI, ami nekem több okból sem volt szimpatikus (bár konkrét tapasztalataim nem voltak vele). Egyrészt mert a Times New Roman betűtípussal készített logónak valahogy olyan kínai utóérzése volt, a gépek kinézetéről nem is beszélve. Azt hiszem, ilyen tekintetben az MSI mindenképpen jó irányban halad az MSI Wind U120 modellel:
Aztán nem tudom észrevette-e valaki rajtam kívül, hogy több nagyobb gyártó is elkezdte burkoltan koppintani az Apple-féle kinézetet. A HP Pavilion FN 625 (mely egyébként egy brutális gép, PC laptopok közül talán az egyik legjobb vétel) klaviatúrája majdhogynem egy-az-egyben megegyezik az előző, azaz harmadik generációs Macbook Pro klaviatúrájával. Formát, betűtípust, tapintást és minden egyebet nézve, bár ez a képen annyira nem jól kivehető:
A másik másolós mérnöki gárda pedig a Sony VAIO Z szériáért fele, ami pedig a Macbook Air vagy az új Macbookok gombjait másolja (nem csak a Z-széria egyébként, szinte az összes új VAIO-n ilyen stílusú gombok vannak):
Szóval ezek vannak így most. Én a HP meg a Sony bármelyikét elfogadnám, bár »Sony-laptop tulajdonos lévén« óva intek mindenkit, hogy az előző szériákért bár elkérték a felsőkategóriás árat, a műanyag egyáltalán nem különb bármelyik alsó- vagy középkategóriás gépével, sőt, az egyik Acer töredéke ennyibe került, mégis jobban bírja a fizikai tréninget. Persze így, hogy féláron szereztem egyáltalán nem vészes, de háromszáz-akárhányezer forint mellett lehet valakit elküldtem volna a búsba.
Ami viszont zavaró a legtöbb laptopgyártónál, hogy egyszerűen nem figyelnek apróságokra, olyan apróságokra, amire az Apple viszont igen. Nem fényesítem én őket sem, mert hát öt-hatszázezret el is kérnek a csudijó laptopért, de például a saját VAIO-mban egyáltalán nem működnek az FN gombok, mert hibás a hozzájuk való driver, újat meg nem ad ki a Sony.
Vagy például a névadás, marketing szempontból. Most őszintén, melyiket könnyebb megjegyezni? HP Pavilion FN 625 EA vagy azt hogy Macbook Pro? Mondhat bárki bármit, szerintem ez is sokat számít. Netán ha megkérdezik hogy milyen laptopod van, egyszerűbb azt mondani hogy 13-as Macbook, mint mondjuk Sony VAIO VGN-S5XP.
És azt vettem észre, hogy a tavaly ilyenkorihoz képest rengeteget zuhantak a laptop-árak. Amilyen felszereltségű gépek kerültek egy éve 200-250 ezer forintba, most 150-180-ért már kaphatók. Ez pedig jó. Emlékszem, úgy tíz éve még álomnak tűnt, hogy egyszer saját hordozható számítógépem lesz, most pedig nehezen tudnám elképzelni nélküle az életem. Persze ez sokminden mással is így van.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Matthew
2008. október 23. — 22:12:01
Mefi abban a 150-180 E Ft ban mi van benne egy átlagos laptonál? Lehet olyanon már Photoshopot futtatni és esetleg néhány játék is elfut rajta? Egyáltalán nem vágom ezt a laptop témát és lassan esedékes lesz a beszerzése, ha elmegyek itthonról máshova tanulni.
Andrei
2008. október 23. — 22:16:02
Én almás gépet nem vennék. Valahogy nem nekem való egyik sem. A HP és a Sony tényleg jó, de érdemes az extrákat lekapcsolni rajta, mert az ember agyára megy. Nekem van Fujistsu-Siemens, Asus és HP laptopom. Az FS egy kicsit gyengécske és pár év után elfárad, akkor lehet kondikat meg egyebeket cserélni benne. Az Asus még viszonylag még új netbook és sok mindent nem tudok róla mondani azon kívül, hogy szeretem és apró, könnyű és ubuntuval stabil haver. A HP böszme és bombabiztos gépeket gyárt, de néha a periferkók szarok (DVD-író vagy touchpad). Sony már volt nálam huzamosabb ideig és jó kis gép. Nem nagyon szervizigényes fajta.
Andrei
2008. október 23. — 22:17:56
[re=54532]Matthew[/re]: 600 euróért is fut már minden rajta (pl ACER). De ezek azért nem játékgépek, hanem hordozható számítógépek. Ha magasabbak az elvárásaid,akkor érdemesebb az asztali gépnél maradnod.
Zsömbi
2008. október 23. — 22:54:26
A notebookok ára tényleg esik és ez bizony nagyon jó. Ha belegondolok, hogy majdnem 5 évvel ezelőtt több, mint 450 ezer Ft-ért vettem az Albacomp laptopomat, ma pedig azért az árért mit kapnék…. Főleg, hogy akkor annak a pénznek nagyobb értéke volt, mint ma.
taltos
2008. október 23. — 23:08:49
Szerintem van az Applenek “konkurenciája” használhatóság, minőség és az általad felhozott nevezéktan szerint is. Ez pedig az IBM / lenovo. Persze lehet, hogy csak a közép és felső kategóriás gépek, de típus alapján pontosan tudod miről is van szó. Emellett még soha nem találkoztam jobb billentyűzettel, mint a régi t41p -mé volt. Újabbal még nem volt dolgom, de mások is mondják, hogy az IBM notik billentyűzete nagyon kézreálló. Nem tudom miért nem másolják a gombok elrendezését. Nézd meg hogy kezelik pl. a PgUp, PgDn, stb gombokat az X300 -ason:
http://www.netprofile.fi/pressphotos/Image/Large/1353/X300_07.jpg
Az áruk nem olcsó, és a kinézetet is sokan kifogásolják (bár szerintem ez ízlés kérdése, nekem az IBM jobban bejön, olyan profi, mérnöki eszköz benyomását kelti), de nekem tetszenek.
Mefi
2008. október 23. — 23:34:06
[re=54532]Matthew[/re]: azok átlagosan DualCore procis pentium gépek 1 GB DDR-rel, meg olyan 100-180 GB-os vinyóval. Általános használatra simán jók, sőt még egy-két játékot is megbírnak, bár ezekben egyszerűbb grafikai vezérlő van, az drágítja ugyanis ha komolyabbat raknak bele.
[re=54533]Andrei[/re]: nekem az IBM, a Sony, az új HP és az Apple laptopok a legkézreíállóbbak. Például a Macbook Airt sokan szidták, nekem nagyon bejött, ha megtehetném biztosan beszereznék egyet.
[re=54535]Zsömbi[/re]: bizony. Ismerősöm ugyanekkor kb. hatszázezer forintért vett IBM gépet. Mondjuk hozzáteszem megy mai napig. Itt is az a tendencia mint máshol: ami jó az drága, de van alternatíva olcsóbbért, ami bírja, csak kevesebb ideig.
[re=54536]taltos[/re]: igen, az IBM gépek nekem is bejönnek, többek között pontosan ez előbb említett időtállóságuk miatt. Mégha kicsit csúnyácskák is, de azét nem mindegy hogy az ember kétévente cseréli a laptopot kétszázezerért, vagy ötévente négyszázért.
smv
2008. október 24. — 01:20:00
Most itt nálunk van olyan h asus x akármennyi, 155 ezerért és dual core 2 2kmhz, 2 giga ram, 240 giga vinyó, es minden nyalanksag:) Nem szép, de hammnyammnyamm.
Harag Atya
2008. október 24. — 08:03:25
Nekem a hordozható technológiáktól sikerült megválnom, az asztalimat kihoztam igen jól, eddig minden ment rajta rezzenéstelenül.
Mindazonáltal, a laptopjaimhoz ragaszkodtam, és kétségtelenül az Acerem bírta legjobban a zord körülményeket (építkezésen pl egy emeletet zuhant), most apám használja nagy boldogan.
Én szintén az IBM notik mellé teszem a voksomat, precíz kinézetű, igencsak megbízható gépek.
Egyébiránt nem tetszik az, hogy minden, amin Apple-logó van, embertelenül drága, egér kb. 8000 ft, és semmi extra, csak egy egér. Hangfalak, billentyűzetcsere szintén rengeteg zseton. Lehet, hogy jópár ember nyomtatja otthon a pénzt, de egyébként ha megnézitek, akkor van egy érzékeny belsőségeket rejtő csini doboz, egy agyontükröződő képernyő (bár igencsak szép), egy félig kész oprendszer, ami zene, videóvágáson kívül semmi értelmesre sem jó. És még jól le is húztak érte.
Akkor már veszek egy izmos IBM-et, a vindózt felmoddolom, Linuxot melléteszem, veszek hozzá egy akkora akkut, amivel lehet utazgatni, esetleg sokáig bírja töltő nélkül is (Mac: 3-4, 4-5 óra, az nem túl sok); és még van rajta Firewire is, ami csak a MacBook Pro-ra került rá. Ami pedig disznóság.
Matthew
2008. október 24. — 08:23:29
Nem akarok én a legújabb csúcs szuper technikákat igénylő játékokkal játszani, csak elpötyögni néha mondjuk a fifával…
Mefi
2008. október 24. — 12:11:00
[re=54538]smv[/re]: ezt gyönyörűen sikerült összefoglalnod! 😀
[re=54539]Harag Atya[/re]: én szeretem a hordozható technikát, sőt, gondolkodom rajta hogy az asztalit is inkább valami erősebb laptopra cserélem, és rácsatolok egy monitort. Egyszerűen jobban bejön, hogy kisebb helyet foglal, csendesebb, nem kell hozzá UPS és hasonlók. A Firewire-t bele fogják rakni szerintem idővel a Macbookba, mert gyakorlatilag mindenki szidja emiatt az Apple-t, és ez nem lyan apróság, hogy glossy vagy nem glossy. Zenekarok, DJ-k például sokszor Firewire-n keresztül csatlakoztatják a cuccot, mert az USB kevés hozzá. Ha pedig nem változtatnak, lehet elvesztenek pár vevőt.
[re=54540]Matthew[/re]: ehhez például mit szólsz? 🙂
Én tervezem hogy ha a VAIO-t már muszáj lesz cserélni (tehát ha bővítéssel és egyéb dolgokkal nem megoldható a javítása), akkor egy Macbookba, de inkább Macbook Próba beruházok. Viszont ha most laptopot kéne vennem, akkor vagy a Dell lenne a kiválasztott (nagyon jól néznek ki, jó árban vannak, és a három éves teljeskörű garancia meggyőző) vagy Lenovo.
taltos
2008. október 24. — 14:19:04
Harag Atya: A Mac OS X nem félkész operációs rendszer, sőt! És nem csak az általad felsoroltakra használható produktívan. Én immáron 3-4 éve használok Macet, azóta a barátnőm is váltott, és meglátszik a “munkánkon”. Mindazonáltal az új Leopardról valóban vegyesek a visszajelzések, de ez inkább azért van, mert kicsit mintha visszafejlődtek volna, vagy nem tudom. 🙂 Én Tigert használok, az közel tökéletes volt akkor is amikor kijött, és most is az. Az új Mac OS X pedig a Leopardot hibáit javítja majd, szóval nagy valószínűséggel a jelenleg fennálló (mivel van Tiger, ezért jobbára opcionális) problémák javításra kerülnek.
Mefi: én is így állok hozzá. Ha lenne pénzem, én is notebookra telepíteném át a munkafelületemet. Hozzákapcsolnék valami ügyes kis adatrögzítőt, monitort… maga lenne a megtestesült álom. Ezért volt szimpatikus az IBM T41p -nél a dokkoló lehetősége, amit a mostani X300 -ason állítólag kihagytak. A Mac notikhoz tudtommal egyáltalán nincs. Ezt nem tudom miért hanyagolják mostanában el (elvileg csak egy plusz csatlakozót jelent).
Ralesk
2008. október 24. — 17:38:03
Nekem ár/érték arányban nagyon megtetszett a Dell; az Inspiron 1525 Core2Duós változatát lehetett egy ideig 200k alatt kapni (2GB, 250GB, ha mázlid van Penryn processzor (T8100)), és annyi dugdosnivaló van rajta, hogy csak győzze az ember betömni 🙂 Ráadásul szemtől szembe még szép is a cucc, a Ctrl a szélén van, és kapsz rá szó nélkül 3 év garanciát.
Ha nem szoptam volna be a válságot, és mondjuk egy vagy két héttel előtte próbálok vásárolni, ma lenne egy ilyenem.
Mefi
2008. október 24. — 23:14:24
[re=54547]taltos[/re]: igen, az OS X messze az egyik legjobban felszerelt rendszer. Én mióta ingázok két lakhely között, azóta használok leptopot, és imádom. Egyszerűen kényelmes, hogy ha mutatni kell valamit a családnak, akkor csak átviszem a másik szobába, ráteszem a tévére, és kész. Vagy ha valahová mennem kell, belerakom a táskába, és jön velem minden adat. Persze fennáll a veszélye annak, hogy megsérül, pontosan ezért akarok majd egy nagy (1 TB) háttértárat, lehetőleg olyat ami LAN-ra csatlakozik.
[re=54548]Ralesk[/re]: a Dell nekem nagyon-nagyon bejön, egyrészt szép, másrészt kényelmes, haramdrészt kevesen panaszkodnak rá, és a három év garancia szerintem tényleg meggyőző.
ogabi
2008. október 25. — 11:49:29
Mefi: A Dell-t én is csak ajánlani tudom. Előzőleg egy Dell Latitude gépem volt nagyjából egy évig, és az tipikusan olyan gép amit nem lehet kinyírni. Esett le a konyhaasztalról, estem el vele a lépcsőn felrohanva, de csakazértse dobta fel a tappancsot. Nem volt egy szép gép (nem is annak készítették), de az tuti, hogy bolond biztosan ment.
Most, lassan már egy éve, egy Dell XPS M1330-t koptatok. Volt már sok notebook a kezem alatt (hosszabb-rövidebb ideig), de mind közül ez talán a legjobb. Kicsi, vékony, baromi könnyű, mindezek ellenére nem egy tejfölös doboz hatását kelti, masszív darab. Nekem nagyon fontos volt még, hogy piszkosul szép. A Dell designerei tényleg odatették magukat, erre egy Apple-fan emberke is csak elégedetten csettinthet. A felszereltsége tényleg nagyon jó, nem hiányolok róla semmit. A kényelemre szintén nem lehet panasz. Sztem nem kell ennél jobban dícsérni a kicsikét… 🙂
Mefi
2008. október 25. — 11:51:01
[re=54562]ogabi[/re]: én is elég sok laptopot nyomkodtam, ez konkrétan a második, ami a sajátom, de kényelem szempontjából a Dell jött be leginkább. Ha nem határoztam volna el anno, hogy a következő gép Macbook lesz, biztosan Dell lenne az. 🙂
Matthew
2008. október 25. — 16:32:40
[re=54542]Mefi[/re]: ez pl rohadt jó és “csak” 150K 🙂
Mefi
2008. október 25. — 16:33:25
[re=54573]Matthew[/re]: és ennyit meg is ér szerintem. 🙂
netman
2008. október 25. — 23:06:25
Dell, Lenovo vagy Apple. Szerintem. 🙂
A poszt végén felvetett névválasztásos témához pedig:
Sose értettem, miért jó baromi hülye nevet adni egy terméknek… Az oké, hogy belsőleg meg kell különböztetni az egyik “fekete laptopot” a másiktól meg a harmadiktól, de mér nem lehet ezt csak belsőleg használni? A külvilágnak mér nem lehet egy fogyasztható nevet adni?! Acch… 🙂
(Képzeld el, mekkora sikere lenne az iPhone-nak, ha — a belsőleg használatos gyártási száma alapján — “Apple A1241”-nek hívnák… OMG. :D)
[re=54562]ogabi[/re]: Ugyanolyan géped van, mint Alex Albrechtnek… 🙂 (Diggnation megvan?) Illetve bocs, természetesen neki van olyanja, mint Neked. 🙂
Mefi
2008. október 26. — 11:35:07
[re=54584]netman[/re]: mondjuk az Apple is kicsit elgondolkodtató, mert ahogy a felhasználók véleményét nézem, a Leopard nem a legjobb oprendszer.
netman
2008. október 26. — 21:18:34
Egyetértek. Én pl. kezdem megutálni…
Tiger messze stabilabb volt. 🙁
Mefi
2008. október 26. — 21:48:54
[re=54610]netman[/re]: és az no-go hogy a Tiger megy a gépen, nem a Leopard?
netman
2008. október 26. — 23:41:43
[re=54610]netman[/re]: Fel tudnám tenni, de annyi jó fícsör van a Leoban, hogy inkább restartolgatom kéthetente a gépet, minthogy megváljak tőle… 🙂
Time Machine, Quick Look, új Finder sidebar — ezek annyira jók… 🙂
Úgyhogy ez van. De — és most mindenféle flame-csíra elhintésének szándéka _NÉLKÜL_ szeretném leírni a _szubjektív_ véleményemet — még mindig szívesebben használom (az összes hibácskájával együtt), mint bármi más oprendszert. 🙂
Mefi
2008. október 27. — 12:39:10
[re=54612]netman[/re]: mondjuk ha csak ez a probléma, hogy kéthetetne újra kell indítani, akkor nem vészes. 😉
netman
2008. október 27. — 19:59:50
Hát… amikor a Safariban 25 tab van megnyitva, amiket egy hete őrizgetek, és lefagy a Finder, az annyira nem olyan vicces. :DD
(Jó, nyilván én vagyok a kényelmes hülye, de nem tehetek róla, hogy a Tiger hozzászoktatott a jóhoz. :))
Na jó, befejeztem az offolást. 😀