Nem húzom ki

Szóval. Mostanában egyre népszerűbb arra buzdítani a drága fogyasztókat, hogy spóroljanak, hogy változtassanak fogyasztási szokásaikon. Ezzel semmi probléma nincs, elvégre nem kell fölöslegesen elherdálni semmit. Ott kezd igazán szemet szúró lenni a dolog, amikor gyakorlatilag az átlagemberre fogják a létező összes globális problémát, éhezéstől a felmelegedésig (nem a nemi identitásra gondolok most), holott ez nem csak a mi hibánk. Tényleg nem. Mégis ezt látni óriásplakátokon, ezt hallani a rádióban és természetesen a tévében is ez teszi ki a mostani társadalmi célú hirdetések nagy részét. Vannak ugyanis gyárak, akik kicsit többet tehetnének a környezetszennyezés ellen, mégsem tesznek. Közhely. Már-már úgy érzi az ember, hogy tényleg az ő hibája. (Egy kicsit persze tényleg.)

Az alábbi vicces, ám egyre idegesítőbb mondatokat hallani mostanában a leginkább:

  • Éjszakára húzd ki az összes elektromos berendezést: persze, kihúzom majd a számítógépet, meg a tévét is, meg mindent.
  • Fürdés közben csak kevés ideig folyasd a vizet: szerintem fürödni is fölösleges, használjunk inkább alo verás dezodort. De persze ne hajtógázasat!
  • Ha fűtesz, ne nyiss ablakot: szellőztetni luxus? Oké, két teknős meg egy macska mellett nem sokat ér, de akkor is. Vagy mindent a cél érdekében?
  • Csak energiatakarékos égőt használj: tény, hogy sokkal tovább bírja, de én még a kompakt és a halogén izzókat is keveslem sokszor. Vaksi vagyok, bocsánat.
  • Mindig kapcsold le a lámpát, még ha csak egy percre is távozol: jogos, míg kimész a konyhába a vacsoráért, kapcsolj le mindent, majd a tálcával a kezedben visszafelé a sötétben találd meg a másik kapcsolót. Ha mindezt sikerül anélkül hogy pofára esnél a lábad elé betipegő macskában, valamint hogy az összetörő tányérból kifolyó forró leves megégetne, akkor ügyes vagy, spóroltál.
  • Moss 30°C-on: próbáltak már ezek egy koszos zoknit 30°C-on kimosni? Jó vicc.

Tudom, ezek csak szánalmas panaszkodások, de akkor is. Mért én vegyem vállamra a környezetkímélés nem épp könnyű terhét, ha másoknak lenne ez a felelősségük? Az ember igyekszik spórolni ott ahol tud, de van egy vonal, ami a határt jelzi spórolás és skótság között. Úgy néz ki, mostanában valakiknek nagyon fontos, hogy átlépjünk ezen a vonalon.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.