Csarnok vendéglő

Mondjuk én inkább a néhány méterrel mellette lévő Tükörybe mentem volna, de hát ez lett a végén.

Igazából vegyesek az érzelmek, mert bár a kedvenc törzshelyünk biztos nem lesz, annyira rossz azért nem volt (voltak már ennél sokkal rosszabb éttermi-élmények is). A hely hangulatos, bár látszik rajta hogy nem mai, és anyum mondta, hogy bizony harminc éve nagyjából ugyanígy nézett ki, mint most. Annyi különbséggel, hogy harminc éve kiváló konyhája volt, most ezt annyira nem lehet róla elmondani. A fiatal pincér gyorsan jött, felvette az italrendelést, és a következő fordulóban már hozta is. Néha-néha még vicces mondatokat is mondott, udvarias és segítőkész volt, szóval ilyen tekintetben semmi gond nincs. Pláne öröm volt, hogy amiket választottunk mind el tudták készíteni (a legnagyobb gond általában úgy kezdődik, hogy jaj, ebből sajnos épp nem tudunk hozni).

Én tatárbifszteket ettem előételnek, ami finom volt, bár a pirítós szikkadt, a tálalás nem valami nagy odafigyeléssel történt és bélszínt se sokat látott életében, de hát 1 350 forintért mit vár az ember. A lényeg, hogy a fűszerezés viszont kiváló volt. A második fogás könnyű levezetésnek Bacon-szalonnába göngyölt sült jércemell volt krumplipürével (azaz szalonnába beleteker csirke, belekúrva egy adag krumplipürébe). Ezzel semmi gond nem volt, de hát elég nagy baj lenne, ha már ezzel lenne. Anyum fürjtojásos húslevest evett, majd garnélarákot, szerinte ezzel sem volt gond, apummal viszont azon röhögtünk, hogy a szószos-steakburgonyás bélszínérmék úgy néztek ki, hogy volt egy darab bélszín (ami inkább hátszín lehetett), meg néhány krumpli és egy nagy evőkanál szósz. Amivel még valószínűleg én sem laknék jól, és ez 2 350 forintért kicsit talán erős is, így utóételnek a rántott sajt érkezett, és már megszoktam hogy az éttermekben sokszor igaz, hogy tartár = majonéz, na de itt ez úgy nézett ki, hogy tartár = vizezett majonéz.

Szóval így áll a dolog. Az árak jók, a kiszolgálással sincs gond, de az ételen lehetne mit módosítani. Így sem az a kategória, hogy felállsz és otthagyod, csak azért na. A tovább mögött van két (telefonos) kép is.

Név: Csarnok vendéglő
Cím: 1054 Budapest, Hold utca 11.
Telefonszám: +36(1) 269 49 06

Tömegközlekedéssel: 3-as metró Arany János utca megálló
GPS-koordináták: 47.5072/19.0524
Árkategória: közepes

{{3csillag|}}


Tatárbifsztek
Tatárbifsztek

Baconbe göngyölt jércemell
Bacon-szalonnába göngyölt jércemell burgonyapürével

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.