Igen, sok mostanában kicsit a Google-vonatkozású bejegyzés, de hát ez van, nagyon belehúztak a srácok. Az gondolom mindenkinek megvolt, hogy a GMailben új gombok vannak a levelezés rész fölött, aminek az egyik legnagyobb előnye és újdonsága, hogy végre megcsinálták a címkék kezelését, egyszerre több címke is adható egy levélnek, nem kell mindegyiket külön bejelölgetni.
A Google Latitude meg arról szól, hogy mindenki megadja éppen hol tartózkodik és mit csinál, így ha te például mennél valahová, de nem tudod kivel, ránézel a térképre, látod ki van a közeledben, és már mehet is a móka. Persze az egész gyakorlatilag egy teljesen fölösleges extra, mint manapság nagyon-nagyon sok hasonló jellegű szolgáltatás. Viszont mókás lehet. Persze itthon annyira nem használható, hiszen nem mindenki rohangál iPhone-nal vagy olyan telefonnal amivel lehet netezni.
Hasonló érdekesség, hogy az osztrákoknál olyan LED-technológiára épülő közvilágítást vezettek be, melyeket GSM-hálózatokon keresztül tudnak irányítani. Így például balesetnél az esemény helyét erős fehér, míg a körülötte lévő részeket halványabban, vagy más színnel lehet megvilágítani – írja az SG.hu.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
ndavid42
2009. február 05. — 21:18:53
Ha már Google, akkor részemről inkább az új Earth. Egyrészt már 5.0-ás verzió, másrészt le lehet menni a víz alá is, harmadrészt már a Marsot is meg lehet nézni vele, negyerészt meg magyarul is tud már. (meg az alap verzióban is bennvan a GPS támogatás)
erenon
2009. február 05. — 21:55:27
Nem szeretem a vészmadár szerepét játszani, de most mégis. Lehet, hogy a jópofa web2 szolgáltatások mindegyike ilyen, de ami mostanában a google kezéből kijön, az _egytől-egyig_ a felhasználók személyes adatait tárolja a szervereiken. Érdeklődés (keresés), levelezés, naptár, tartózkodás, fileok, stb.
Nem gondolom, hogy a Google megfigyel vagy holnapután rámtöri az ajtót, de kicsit kényelmetlen érzés.
És igazából még kísérletet sem tesznek arra, hogy ez változzon. A tartózkodási helyednek/körzetednek megadhatnád pl. az md5 hashét egy klienssel, ami felvenné a kapcsolatot az egyezőkkel. Máris egy lépéssel előrrébb a külvilág kizárása felé.
Mefi
2009. február 06. — 12:18:14
[re=57178]ndavid42[/re]: az Earth is jóság, tény. 🙂
[re=57179]erenon[/re]: igen, erre én is gondoltam. Gondolj bele mennyi embernek van GMail-es címe, elég lenne ott bent egy valaki, aki vissza akarna élni ezekkel az adatokkal. És akkor arról nem is beszélve hogy naplózzák a kereséseket, a Readerből tudják mit olvas az ember stb-stb.