Ezt sem még

A másik dolog még, amit nem szeretek, amikor az emberek élnek. De várjál, kifejtem ezt a mondatot, mert így baj lesz.

Arra gondolok, hogy nekem például édesanyám elmagyarázta hatéves koromban, vagy talán már korábban is, sajnos nincsenek pontos emlékeim ezzel kapcsolatban (talán annyira triviális, azért fordulhat ilyesfajta dolog elő), szóval voltam még valami kisgyerek, szebb fejjel meg kevesebbet látott szemekkel és agyvilággal, amikor anyám azt mondta, hogy kedves fiam, ha kifújod valami publikus helyen az orrod, ahol esetleg rajtad kívül vannak még emberek, akkor próbáld ezt úgy tenni, hogy a tőled hat-hét méterre álló 12-es dioptriás szemüveggel is alig látó öregasszony ne legyen már halláskárosult, és nem mellesleg ne azt lássa már, ahogy a fika (mint olyan) átmászik az orrodból a (papír)zsebkendőbe, mert akkor az öregasszony majd »köp egyet«, majd megtörli száját, és annyit súg halkan: paraszt.

Ilyenek.

Az már persze sokkal összetettebb és kifinomultabb gondolkodásmódot (hovatovább: intelligenciát!) igényel, hogy olyan apróságokra magunktól, szülői intés nélkül rájöjjünk, hogy a metrón hangosan megbeszélni hogy tegnap milyen jót keféltünk te Margit, vagy hogy kéne találkozni mert már rég dugtunk te Jutka szintén olyan tulajdonság, amitől az előbbi példában említett idős hölgynek azonnal szívizom-összehúzódási zavarai lesznek, én pedig megigazítom szemüvegemet, és magamban annyit súgok a pajeszom alatt: paraszt.

Meg ilyenek.

De például azt gondolnád, kedves Olvasó, hogy azok akik főiskolára vagy egyetemre járnak, még ha csak egy Gábor Dénes Főiskoláról is van szó, akkor ezeknek az embereknek van valami kis plusz a fejükben, gondolnád hogy ezek már tudnak dolgokat, esetleg udvariasak, esetleg megtanították őket a jómodorra. Hát tévedsz, sajnos ezt kell neked mondjam, még ha ki is ábrándítalak mámoros világodból ide a valóságba rángatván elmédet. Ugyanis a főiskolán kérlek élünk. Bemegyünk enni, de nem csak úgy elmajszoljuk udvariasan a parízeres zsemlyét, amit édesanyánk csomagolt, nem. Kikúrjuk a Burger Kinges csomagolást, lebasszuk a Rodeo menüt, aztán egyék-igyék. Az újságot lehányjuk a földre, hopp, kiborult a kóla, a kurva anyját ülj már odébb, hát olyan lesz az új Adidas a lábamon, baszki. Az anyagot, azt persze nem tudja, mert mikor a tanár rákérdez, annyit tud csak kinyögni, hogy hö. Érted, , újmagyar ezmiaz!

És ilyenkor én, aki pár sorral odébb ülök, és igazából tényleg kenem-vágom az anyagot, és tényleg csak azért vagyok bent mert nyitott vagyok új gondolatokra, meg mert azért iratkoztam be az iskolába, hogy tanuljak, szóval én ilyenkor megigazítom szemüvegemet, és pajeszom alatt félhangosan kimondom, hogy: élünk, baszki, élünk.

Élünk érted, csak minek élünk, ilyen fejjel meg ilyen hozzáállással, azt nem értem igazán.

Meg azt sem, hogy most erre megint mért pazarolok el párszáz karaktert, és hogy vajon lesz-e valaki, aki végigolvassa, és magában annyit mond, hogy: élünk, baszki, élünk.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.