Gyereknap

Tegnap volt május utolsó vasárnapja, vagyis gyereknap.

Valójában a gyereknapok többsége nekem részben jelentéktelen, részben pedig egy olyan esemény, amelyhez rengeteg emléket tudok kötni és nagyon sok gyereknapról elmondhatom, hogy nagyban hozzájárult annak a személynek a kialakulásához, akit most Mefinek ismernek az emberek.

Édesanyám a munkájából kifolyólag ugyanis május utolsó napjain leginkább reggeltől estig dolgozik (a szó legszorosabb értelmében, de akár egy magánhangzót az elején ki is cserélhetünk), így a gyereknap sajnos mindig egy olyan alkalom volt, amikor nem hogy egész nap, de még egy órát sem tudott velem tölteni. Összesen két vagy három gyereknapon voltam vele.

Ez alapjáraton véve szomorú dolog is lehetne, de nem az, köszönhetően édesapámnak. Ugyanis a gyereknapok voltak az első alkalmak, amikor igazából közelebb kerültünk egymáshoz, elmentünk a vidámparkba, megnéztük a ligetben a programokat, vattacukrot ettünk és hasonló dolgok. Vele ültem először hullámvasúton, meg azon a vizes cuccon is, ami akkor, nem sokkal azután hogy megépítették csak annyit tudott, hogy felment, megállt majd gyorsan legurult.

Rengeteg kellemes emlék köt a gyereknapokhoz, és általában a gyerekkoromhoz is. És az emlékek egy része apumhoz köt. Ha nem lett volna gyereknap vagy ha csak máshogy alakulnak dolgok, biztosan a későbbi kapcsolatunk is másként folytatódott volna.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.