Az igenember

Rég volt már Jim Carrey-film, ami igazán jó volt. Talán utoljára a Minden6ó, azon elég sokat lehetett kacagni. Carrey humora egyébként kicsit olyan mint az angoloké: vagy nagyon imádja az ember, vagy a hideg rázza tőle. Én azok közé tartozom, akik imádják és ebből kifolyólag vártam a filmet, viszont kicsit csalódás lett végül.

A történet röviden annyi, hogy Carl Allen egy hétköznapi ember, hitelügyintézőként dolgozik, szinte minden kérést elutasít, és mióta szakított a barátnőjével nem igazán találja a helyét. Általában otthon filmezik esténként, ahelyett hogy például a barátaival lenne, akik folyamatosan hívják. Ám egy napon találkozik egy régi ismerősével, aki elhívja valamilyen bemutatóra, ahová el is megy, és megismerkedik az igennel. Megfogadja hogy igenember lesz, aki semmire nem mond nemet. És itt indul is a móka.

Röhögtem párszor, mosolyogtam párszor és ennyi. Aranyos film, van mondanivalója is, jók a szereplők, de valami mégis hiányzik. Az a fajta plusz, amit a Dumb és Dumberben vagy az Ace Venturában lehetett érezni. És bár egyszer-kétszer tényleg hangosan felröhögtem, valamint nem úgy álltam fel utána, hogy bár ne néztem volna, de azért kicsit többet reméltem.

Van nem-annyira-vicces oldala is Carrey-nek, jól is adja elő, viszont akkor nem értem mért egy idióta vígjátéknak harangozták be a filmet, amikor laza kis vígjáték lett a végeredmény, amivel nem lenne baj. Bőven megnézhető azért, talán annyiból jobb is, hogy a kevésbé rajongóknak jobban bejöhet, csak ez nem sírva-röhögős kategória, hanem inkább a picit elgondolkodtató. Ebben viszont jó volt.

{{3csillag|(Kicsit lefelé kerekítve, mert nem volt ezzel baj, csak másra hangoltak.)}}