OTP

Gyakorlatilag nem, vagy csak nagyon kevés olyan embert tudnék mondani a környezetemben, akinek nincsen baja az OTP-vel. Sosem értettem igazán miért; nekem 2006-ban kellett valami miatt bankszámlát csinálni, akkor az OTP volt a legközelebbi beszaladok és gyorsan elintézem megoldás. Az egész procedúra húsz percet vett igénybe, és másnap már be tudtam jelentkezni a webes felületen, hogy feltöltsem a telefonomat.

Hathavonta hajszálpontosan 250 forintot fizetek a web- és mobilbankért. Emellett naponta egy pénzfelvétel bármelyik bank bármelyik automatájából ingyenes, saját banknál természetesen minden további is. Sosem volt adminisztrációs probléma (illetve egyszer, Salgótarjánban elfelejtették postázni a kártyámat), nem húztak le, nem vontak le összegeket úgy, hogy nem tudtam miért és hasonlók.

Tegnap lejárt a kártyám. Bőszen nézegettem a webbankban, hogy most mi is a teendő ilyenkor, de nem találtam semmit, gondoltam a héten elintézem, erre ma jött postán a kártya. A PIN-kódja ugyanaz mint az előzőé, az első tranzakcióval aktiválva is van, további intézkedés nem szükséges.

Lehet, hogy egy több százmilliós vállalkozás pénzügyeit nem az OTP Banknál intézném, de a lakossági szolgáltatásaikkal maximálisan elégedett vagyok.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.