District 9 avagy a Kilences körzet

Őszintén megmondom, nem igazán vagyok rajongója a földönkívülieknek, ha filmről van szó. A nagy kedvenc a Csillagok háborúja, értelemszerűen (az első trilógia, értelemszerűen); a lazább E.T. még belefér; ha jönnek a tripodok, röhögök; az alieneket megvetem; a predátorok felőlem kattoghatnak; ha pedig egymásra talál »halál és a ragadozó«, én alszom egy jót, míg kikelnek egymás gyomrából.

9-es körzet

A 9-es körzetet mégis bizakodva néztem meg, nem tudom miért. Talán mert annyira sokat beszélnek róla, és az IMDb TOP 250 44. helyezése is elég csábító. Nem véletlenül.

Tény: a film tudna jobb lenni, mert így is rengeteg lehetőséget kihagytak, mégis, valahogy az egész nem megy át az eszetlen lövöldözésbe és robbantgatásba, meg a fröcsögő zöld földönkívüli vérturmixban való fürdőzésbe. Van bőven ezekből is, letagadhatatlanul, de mindemellett ott a mögöttes tartalom.

{{szpojler}}

Már az alaptörténet sem a szokásos: jön az űrhajó a földre, de ahelyett hogy leszállna az amcsiknál, és meg akarná enni az emberek agyát, hogy aztán valami hős felrobbantsa a hajójukat, tovább megy és végül Dél-Afrikában hajt végre kénszerleszállást, vagyis jobban mondva megáll a föld felett sok méterrel. Sokáig nem történik semmi, végül a kormány úgy dönt: kinyitják az űrhajót. Benne rengeteg élőlény, alultápláltak, félnek és miegymás, de mi jófej emberek befogadjuk őket és berakjuk egy úgynevezett 9-es körzetbe, ami Johannesburgban van, a géptől nem messze. Ezidáig szép meg jó, eltelik több mint két évtized és – talán az emberek viselkedése miatt is – a lényeg kezdenek elvadulni. Ekkor jön a képbe az ufóhitler Wikus Van De Merwe (kiejthetetlen név, az fix) aki próbálja kisebb katonai segítséggel áttelepíteni őket a 10-es körzetbe, ami egy szebb-jobb hely lesz számukra. Vagy legalábbis ezt írják a szórólapokon.

Persze az emberek valójában végig a fegyverek miatt harcolnak, rengeteg különleges lőszerszámot vesznek át a lényektől macskatápért cserébe, ezt ugyanis kifejezetten szeretik, ám azt felejtik el, hogy a fegyvereket csak a földönkívüliek tudják elsütni, ugyanis ravasz helyett valamilyen DNS-kapcsolóval rendelkeznek. A nigériaiak ettől függetlenül egy rakatnyit megvesznek, egyszer majdcsak jó lesz alapon.

Az igazi balhé akkor kezdődik, amikor Van De Merwe-öt arconfröcsköli valami cucc, amitől szép lassan átalakul idegenné, vagyont érve ezzel azoknak, akik földönkívüli fegyverrel rendelkeznek.

Több dolog van, ami összességében nagyon felhúzza az élményt. Az egyik ilyen a dokumentarista-jelleg; a film első negyedében mintha egy dokumentumfilmet néznénk, de később is elég sokszor a kézikamerás felvételek, a közbevágott interjúk és hasonlók jellemzőek. Aztán ott van a remek zene a háttérben, ami az egész filmet kicsit hátborzongatóvá varázsolja. Meg aztán a földönkívüli téma érdekes megközelítése; talán ez a legjobb ilyen kaliberű film, amit eddig láttam. Valamint muszáj megemlíteni a fényképezést is, ami személy szerint nekem nagyon bejött, leginkább a »Gettómilliomosban« volt ilyen képi világ.

Érdekes film. Lehetne benne hibákat találni, lehetne azt mondani hogy ennél jobban kidolgozhatták volna, sőt, azt is megértem hogy a 44. helyezés talán kicsit túlzó, de mindemellett mégsem lehet haragudni a készítőkre, mert így is bőven jó anyagot tettek le az asztalra. Talán az ismeretlen főszereplő, a nem amerikai helyszín és a hasonló apróságok tömkelege az, ami kiváló darabbá avanzsálja a 9-es körzetet.

Eredeti cím: District 9
Műfaj: sci-fi, dráma
Időtartam: 112 perc
Megjelenés éve: 2009
Főszereplők: Sharlto Copley, Jason Colp, Nathalie Boltt

{{5csillag|(Durván nem átlagos ufós film.)}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.