Hé, öcsi!

Voltunk tegnap az IKEA-ban. Nem konkrétan vásárolni mentünk, csak nézelődni, ötleteket meríteni, elgondolkodni a skandináv életstíluson, benyomni egy hot dogot és az ellenállhatatlan svéd mandulatorta egy szeletét. Ilyenek.

Aki volt már az Örs vezér téren található áruházban, az tudja, hogy elég gány. Nem az IKEA tehet róla, egyszerűen a (magyar?) emberek. Mindenféle gyanús elemek mennek százforintos biotésztát enni, amivel nem is lenne baj, hiszen csak száz forint, érthető, azzal már inkább, hogy mekkora disznóólat hagynak maguk után. Vagy például hogy a fiatalok bebújnak minden egyes bútorba már-már szeretkezni, aztán csodálkoznak ha a biztonsági őrök kitessékelik őket, mert egy öregasszony centivel a kezében szívinfarktust kap mikor kinyitja a PAX gardróbok egyikét, és nem a ruhafogast látja ágaskodni.

Ha az ember jobban akar nézelődni, célszerű a kabátokat betenni a kis digitális számzárakkal ellátott csomagmegőrzőbe. Sajnos kevés van belőlük, mindig várni kell kicsit, hogy felszabaduljon egy. Én háromra értem oda, Ingrid kicsit később. Három órától folyamatosan néztem, hogy van-e már szabad csomagmegőrző, közben két nem éppen apró nőszemély is csatlakozott hozzám, Ingrid is megérkezett és végül majdnem negyed négy volt már, mire valaki végre jött és kipakolt egy szekrényt. Udvariasan odaálltam a sráchoz, hogy távozik-e, mondta hogy igen, és raktam volna be a kabátomat, mire a nő odagördül mellém, és erélyes Mi voltunk itt előbb, öcsi! felkiáltással betolja a táskáját, mint reggel a tizenöt szelet szigorúan diétás zsíros kenyeret, vagy isten tudja mit. Én udvariasan mondtam neki, hogy három órája itt vagyok, előbb érkeztek, és ki akartam venni a táskáját, de Ingrid végül visszahúzott, hogy hagyjam inkább.

Azért burkoltan még tudtára adtam, hogy öcsinek nevezze esetleg az édesanyját, akinek a valagából kimászott, ne engem.

Nem azzal van a bajom, hogy valaki azt hiszi, előbb van ott, mikor mégsem. Azzal van a bajom, hogy kikúrt paraszt módjára viselkedik. Ha odajött volna, hogy ne haragudj, szerintem előbb voltunk itt, elmondnom neki udvariasan a véleményem, és talán még át is adom a helyet, mert akkora úriember vagyok. Ha viszont odadöcög és leöcsizik, akkor elküldöm véreres lófitymát morzsolni Afganisztánba.

Annyira felbosszant, hogy az emberekben egy cseppnyi odafigyelés, udvariasság, megértés (vagy nevezzük akárminek) sincsen. Mindenki csak megy előre, löki föl a másikat és kész.

Azért ajándékba egy RIBANC! – Öcsi feliratú kis papírost becsempésztünk a szekrényébe. Apró örömök az életben.

Ha te nem vagy különb annál, amit gyerekkoromban kibűvészkedtem ritmikus kézmozdulatok sorával a nemi szervemből, és nem volt sárga, akkor én mért legyek jóarc?

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.