Nem újdonság a hír, egészen pontosan idén július 25-én publikálták, és még sokkal korábban történt, de ma valahogy belebotlottam a szokásos böngészés közben, és egyszerűen nem tudtam mellette elmenni.
FIGYELMEZTETÉS
A bejegyzés folytatásában a nyugalom megzavarására alkalmas részletek láthatók és olvashatók, gyengébb idegzetűek ne folytassák a bejegyzés olvasását.
Itt lenne a hír, képekkel. Arról van szó, hogy egy örökbe fogadott cica kölykeit kínozták brutálisan halálra, az anyamacska előtt. Akik befogadták a macskát, a szerencsétlen állat üvöltésére rohantak le a lépcsőn, és találták meg a kisállatokat. Az anyjuk oda-vissza rohangált, próbálta nyalogatni őket, de már nem lehetett rajtuk segíteni.
Erre gondoltam a »múltkori bejegyzésben«. Az ilyenek tényleg fizikai fájdalmat okoznak nekem, egyszerűen nem tudom szavakba önteni, amit érzek. Aki ilyenre képes, azt nem szabadna közösségbe engedni.
És nem, engem nem érdekel hogy vannak kulturális különbségek, meg hogy az állat nem ember. Pontosan ez a lényeg.
Az állat nem ember.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Satchel McPouch
2009. december 10. — 01:57:57
Dehát épp ez az, hogy Kínában kölyökembereket is kínoztak már biztosan. Ez nem teljesen hírértékű, de végülis a te blogod. 🙂
Túl píszí vagy. Na mindegy, megyek berakom a Cannibal Holocaustot, legyen mit nézni amíg jön az álommanó.
panna
2009. december 10. — 04:45:12
Akkor azzal nincs bajod, ha kínzás nélkül szép nyugisan megölik és megeszik őket?
Zs
2009. december 10. — 07:37:52
Én a képeket nem néztem meg…. nem menne :S Megdöbbentő már maga a hír és… és hogy mennyi ilyen van még!! :S
Tre Mo Lo
2009. december 10. — 09:08:42
Tegnapi eset, ha megengeded. Ha nem akkor nyugodtan töröld. Lány ismerősömmel bevásárolni voltunk a Fressnapf áruházban 2 kutyájának és 5 macskájának. Végeredmény kb. 60 kg kaja+alom+miegymás. Mivel autónk nincs taxit hívtunk, hiszen nehéz lenne tömegközlekedéssel ennyi dolgot hazavinni. A taxis egy nem a napon barnult egyén volt, ezzel nem is lett volna gond, nem feltétlenül vagyok előítéletes. De ezután megmutatta milyen is ő. Szó nélkül hagyta, hogy mi pakoljuk be a cuccot a kocsiba. Indulás után nemsokkal megjegyezte, hogy milyen sok állatunk lehet. Mondtuk igen, erre ő megkérdezte mennyi. A válasz után elkezdte ecsetelni, hogy nekik is volt egy, de az ő “pici aranyos” kislánya kitekerte a nyakát. Amikor megemlítettük, hogy ezt talán nem ilyen állatbarátoknak kéne mesélni ez volt a reakció: “Nehogy már egy kibaszott, büdös dög életét előrébb helyezzük, mint a kislányáét.” Mondtuk, hogy akkor most szeretnénk kiszállni, majd hívunk másik autót és talán nem így kéne beszélni az utassal. Ennél a pontnál lehúzódott, szó szerint kibaszta a kocsiból a dolgokat, miközben mindennek elhordott minket. Én nyugodtan megjegyeztem, hogy: “Ne haragudjon, de azért magánál például 1000-szer többre tartok egy állatot.” Erre beállt elém és elkezdett fenyegetőzni. Megütni nem mert, de én tuti megtettem volna ha nem lenne megsérülve a bal kezem. URH szám felírva, rendszám lefotózva, feljelentés megy. Hogy engedhetnek ilyen embereket dolgozni, most őszintén?
Andrei
2009. december 10. — 10:35:03
[re=6057918]Satchel McPouch[/re]: a cannibal holocaust teljesen más tészta. szerintem nézd meg mégegyszer, hogy megértsd. Ha megérted, akkor biztosan nem posztolod be ide, mint vagányságot.
ghaabor
2009. december 10. — 19:08:42
“Az állat nem ember.”
Ehhez azt fűzném hozzá, hogy emiatt undorítóak az ilyen esetek és az ilyen emberek, mert ha egy állatot háziasítunk (ergó “akarata” ellenére tesszük az embertől függővé) akkor azzal együtt jár a gondoskodás felelőssége. Akinek ez nem tetszik, annak nem való háziállat.
gyuri
2009. december 10. — 19:23:01
[re=6057921]Tre Mo Lo[/re]:
cigánygyereknek igaza volt, akkor is ha bunkón fejezi ki magát.
„Ne haragudjon, de azért magánál például 1000-szer többre tartok egy állatot.”
lol, anyámék is ilyenek, ezért van itthon állatkert, én meg egész éjjel nem alszom miattuk, dehát ez a vidék
azé te se vagy semmi
Marci
2009. december 10. — 22:03:00
Nagyon durvák a képek, kár volt megnéznem. Az ilyeneknek minimum tarkón lövés az út szélén.
Feri
2009. december 10. — 23:16:17
Odaírhattad volna, hogy húsos link, a vegetariánusok szívbajt kapnak
ZsuKov
2009. december 10. — 23:17:19
gyurikám, te ilyen buzi lehetsz
Mefi
2009. december 10. — 23:56:46
[re=6057918]Satchel McPouch[/re]: nem teljesen hírértékű, de témában talán oda illik leginkább. Vagy ha lenne egy napi mocsok, akkor oda méginkább. Az emberek bántalmazásával – annyira – nincs bajom, mint az állatokéval, nem tudom mért.
[re=6057919]panna[/re]: de, azzal ugyanúgy. (Bár mondjuk ha elaltatnak egy állatot, “humánus” módszerrel, az megint más). Melyik rész miatt gondoltad amúgy hogy nem?
[re=6057920]Zs[/re]: ne is.
[re=6057921]Tre Mo Lo[/re]: valamilyen szinten érthető persze ez a reakció is. Ha a kutyám megtámadná a gyerekemet, nem lenne kérdéses például, hogy melyiket lőném le, ha ez szükséges lenne. Biztos rettenetesen fájna, de egy gyerek életénél nem lehet előrébb helyezni, tény. Viszont az felelőtlen nevelés, hogy hagyja, hogy kitekerje a nyakát. A tapasztalat amúgy is az, hogy az ilyen emberek később (szintén előítélet nélkül) nem csak macskák nyakát akarják majd tekergetni. Egyébként szólj be a taxis cég központjába, megróják URH-n, ha többször is lett figyelmeztetve, akkor felfüggeszthetik.
[re=6057926]gyuri[/re]: és elhanyagolnak téged az állatok miatt?
Lev
2009. december 10. — 23:59:14
[re=6057933]Mefi[/re]: Nyilván a büdös kölkét lőném le, úgyis mindég összejárkájja a tapétát
panna
2009. december 11. — 00:07:40
Mefi, ha jól tudom, te sem vagy vega, akkor ez hogy jön össze a nagy állatvédelemmel?
Most félreértés ne essék, én is rohadtul elítélem az állatkínzást, csak baromira felbasz ez a rohadt nagy állatvédelem*, amikor emberek döglenek éhen/fagynak meg az utcán, mert jaj szegény kis pudli mennyivel aranyosabb. Igen bazdmeg, tényleg aranyosabb, a csöves büdös is, maga alá is hugyozik, alkoholista is, utánad is anyázik esetleg, ilyeneket egy kutya tényleg nem csinál. De igenis, ne csak ott legyünk emberek, hogy nem bántjuk az állatokat, hanem ott is, hogy nem hagyjuk szenvedni embertársainkat, akármilyenek is.
Miért nem lehet meghallgatni, ha egy taxis fasz? Miért kell rögtön lesemmizni az ő életét, mert tahón viselkedik? Szállj ki, és hagyd a nyomorában, legalább a kurva munkáját ne vedd el, örüljünk, hogy dolgozik, hadd beszéljen hülyeséget.
Különben is, vidéken elég jellemző, hogy állatszaporulatot (aka kismacskát) vízbe fojtanak, és beletelik pár esztendő, mire rájön az ember, hogy ez így nem okés.
Bvááá, na mindegy.
Pardon a dühös hangnemért, lehet buzizni. 🙂
*Persze, az állatokat is védeni kell, az emberek hülyeségétől elsősorban. De akárhogy is, az ember előbbrevaló, még ha nem is mindig érezzük úgy.
Mefi
2009. december 11. — 00:17:07
[re=6057936]panna[/re]: nem buzizok, részben szerintem igazad van. A vega kérdés érdekes egyébként, ha hiszed ha nem, valahol mélyen mindig rosszul érzem magam, ha húst eszek, de ehhez hozzájön, hogy rettenetesen sok húst eszek. Képmutatás+1, tudom. Viszont a húst csak úgy tudom megenni, ha konyhakészen, vagy félig konyhakészen készítem el, ha már a tollát-szőrét nekem kellene eltávolítani, nem bírnám megenni. Sőt, mióta volt nyulam, nem igazán szeretem a nyúlhúst, pedig azelőtt imádtam. Valószínűnek tartom hogy ha lenne egy tyúkom, amilyen állatbarát vagyok, inkább megszeretném, mint hogy le tudjam vágni, és utána lehet hogy még tyúkot sem tudnék enni, nem tudom. Bevallom, nyápic vagyok ahhoz, hogy vega legyek, meg utálom a zöldségek nagy részét. A tömeges, rossz körülmények közötti állattartást is megvetem, itt valamilyen szinten igyekszem tudatosan gondolkodni, és csak olyan helyen vásárolok húst-tojást, ahol tudom hogy nem száz az egy négyezetméterre eső tyúkok száma. Nem tartom szép megoldásnak, hogy azért tartanak állatokat, hogy levágják őket, de amíg mindezt “humánusan” teszik azt (ismét zárójelben, mert ez csak ilyen állatvédők nyugattószava), addig annyira nem zaklat fel. Ami viszont felzaklat, az a tömény emberi brutalitás, amikor valaki pusztán szórakozásból kínoz halálra egy állatot. Úgy vélem, hogy aki erre képes egy állattal, azt nagyon kevés választja el attól, hogy megtegye egy emberrel. Nem tudom kielégítő válasz volt-e. 😀
A taxissal kapcsolatban annyira nem értek egyet. Rengeteg taxist ismerek különböző okokból kifolyólag, többségük nagyon korrekt. Tudom, hogy katasztrofális munka: egy rakat pénzt elvisz tőlük az alvállalkozó, kevés az utas, sok a taxis, elég nagy veszélyben vannak munka közben és így tovább. Viszont úgy vagyok vele, hogy ha valaki taxis, eladó, pincér, akkor vagy ne mondjon véleményt, vagy mondjon véleményt, de kulturáltan. Én például soha többet nem teszem be a lábam abba az üzletbe, étterembe, kocsmába, akármibe, ahol bunkók velem indokolatlanul. Nevezzen bárki sznobnak meg arrogánsnak, de úgy gondolom, hogy aki a szolgáltató szférában dolgozik, az vagy tudjon csöndben mosolyogni és azt mondani, hogy nem ért egyet, vagy viselje el, hogy ha mond valamit, annak következményei vannak. (Vendéglátós a család nagy része egyébként.)
panna
2009. december 11. — 01:02:16
Aszolút kielégítő. 😉 Sajnos nálam is ez van, valószínűleg ítéletnapig fognak marcangolni a pokolban, vagy rögtön egy burgerking-bocinak születek a következő életemben, és én is szarul érzem magam a húsevés miatt. A szórakozásos résszel meg végképp egyetértek, csak ez a túltúltúlállat és fújfújfújember rész húz fel. 🙂
Ha egy csomó bunkó emberrel találkozik naponta az az adott eladó, talán már nem tud őszintén mosolyogni. Én nem várom el tőle, nekem nem kell a midnenhepiszánsájn-kamu, én inkább a nagy magyar valóságot akarom látni az arcán. Ha utál ott dolgozni, akkor azt, ha azt gondolja, hogy állatotkínozni klassz, akkor azt. Máskérdés, hogy az utóbbiért én is felkötném, de nem szeretem a képmutatást.
Annyi a lényeg, hogy ne vegyük el valakinek a munkáját/megélhetését azért, mert egyszer bunkó volt és megsértette a mi szentséges egónkat. Meghallgatni a véleményt, majd kukába vele – lehet ezt is.
(Tre, az egós rész nem kizárólag rád vonatkozott, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy szerintem megérdemelted volna a fülest. Bocsika.)
Tre Mo Lo
2009. december 11. — 15:50:45
Egy szóval nem mondtam, hogy minden ember életénél fontosabb egy állaté. Nyilván a Mefi által felvetett esetben énis inkább a gyerekemet menteném. Amit én gondolok az az, hogy vannak a Földön olyan gerinctelen, semmirekellő emberek akiknél számomra többet jelent egy állat élete. Ez persze az én véleményem, senkire nem szeretném ráeröltetni.