Papírkutyák

Ami az igazat illeti, szeretem a magyar filmeket, talán jobban is, mint az átlagember, Mucsi Zoltánért, Scherer Péterért meg a többiekért pedig egyenesen rajongok, így ez a film elvileg a számomra tökéletes választás, azonban a végefelé annyira ezt mégsem éreztem.

Papírkutyák

Sok minden kifejezetten jó, például az, hogy a szokásos bankrablós filmeknek egyrészt tökéletes görbe tükröt állít, másrészt ha hazánkban történne bankrablás, az biztosan ilyen körülmények között zajlana.

A dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogyan az ember elképzeli.

Ami viszont nem tetszett, hogy teljesen átgondolatlannak tűnik a történet, és nem arra gondolok, hogy a szereplők is átgondolatlanok, hanem arra, hogy nem igazán érezni azt, hogy egyben van a film. Néha bevágják Badárt meg Szőkét akiken lehet sírni a röhögéstől, Mucsi szokás szerint káromkodik és a legjobbkor szólal meg de valahogy hiányzott valami, amit nem igazán tudnék megfogalmazni. Röhögni ettől függetlenül lehetett rajta sokat, meg volt benne fordulat is, ami jó volt, csak az a pici plusz, az hiányzott.

Műfaj: vígjáték
Időtartam: 92 perc
Megjelenés éve: 2008
Főszereplők: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Szarvas József, Badár Sándor, Szőke András, Növényi Norbert

{{3csillag|}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.