Do You Already Own a Mac?

Tegnap megjött a gépem (három munkanap alatt megvolt, de még csak tegnap jutottam el odáig hogy át is vegyem). Mindenek előtt itt szeretném ajánlani mindenkinek iJoe boltját (korábban MacBolt), mert bár a gépet nem ott vettem, mégis 100+1%-ban kiszolgáltak és segítettek. Ezúton illeti köszönet ismételten @Bahndie és netman urakat.

Szóval, bekapcsoltam a gépet, végignéztem az igazán szexi köszöntő videót, majd ez a kép fogadott:

Mac első indítása

Gondoltam óhe, van nekem backupom, hadd szóljék. Kiírta a gép hogy 32 perc, én mosolyogtam hogy ugyan már, USB-s külső vinyóról 32 perc alatt 70 GB nem fog átmászni, kinyitottam a laptopot, neteztem, beszélgettem, majd kis idő múlva (36 perc volt) ott volt az asztalom, ahogyan legutoljára láttam, nyitott Firefox böngészővel, minden beállítással és ezerszer gyorsabban mint korábban.

Az érzést informatikai orgazmusnak neveztem el tegnap. Tudom, hogy van backup szoftver Windows meg más alá is, de ilyen jó, gyors és kényelmes megoldással még nem találkoztam. Le a kalappal azok előtt, akik ezt megírták.

Két dolgot nem állított vissza: a kereső (Spotlight) adatbázisait, ez nagyjából fél óra volt még, de közben persze használtam a gépet, illetve magát a Time Machine-t, így éjszaka (illetve három óra alatt) újra kimásolta a 70 gigabájtot.

Lehet utálni a Macet, de amíg nekem valami három kattintásra működk, addig nem vagyok hajlandó vitázni.

A 320 GB-os helyett egy 500 GB-os lemezt kaptam, ráadásul.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.