A párkapcsolatokról

Az a baj, hogy rengetegen színlelnek.

Olyan dolgokra gondolok, hogy például egy teljesen más ember kerül elő egy fiúból, mikor az kettesben van a barátnőjével. Nem keverem össze azt, hogy máshogyan beszélünk illetve viselkedünk másféle társaságokban. Emlékszem egyszer vitatkoztam egy lánnyal ezen, ő ugyanis azt mondta képmutatás, szerintem pedig az, hogy nem csapom a barátnőmet hátba, hogy na szevasz drága barátom, nem képmutatás, hanem megfelelő viselkedés. Mint ahogyan a szüleidnek sem köszönsz úgy hogy szevasz, geci, de a tanárodnak sem mondod azt, hogy szia.

Van viszont mégis valami a dologban, amikor tényleg előkerül a képmutatás. Rengeteg hozzám közel álló barátomon látom, hogy 100%-ban más ember lesz a barátnője mellett, és nem győzöm hangsúlyozni, nem a fentebbi példákra gondolok. Hanem mintha egy másik ember lenne ott, ráadásul egy olyan ember, aki nagyon nem szimpatikus. Ekkor már tényleg képmutatásról beszélünk.

Van azonban egy 22-es csapdája az egészben. Ugyanis mikor szeretnél összejönni egy lánnyal, akkor igyekszel hogy a saját pozitív tulajdonságaidat hatványozd sokszorosan, megnyerd a lány szívét elsőre, azonban nagyon sokan elfelejtik a lényeget, miszerint ha más embernek kell előadnod magad ahhoz, hogy megszerezz valakit, akkor lehet hogy az a valaki valójában nem melléd való. Mert persze a változás egy jó és szükséges dolog, de az emberek többsége még mindig képtelen változni. És ekkor van az, hogy egy-két hét vagy hónap után lehull a maskara, és kiderül hogy az udvarias fiú valójában nem udvarias, hogy míg korábban azt mondta szereti a szőlőt, valójában gyűlöli. És ezek az apróságok, de az apróságok mindig fontosak, sokszor sokkal fontosabbak mint a nagy dolgok. Az apróságokat ugyanis nem vesszük észre, csak szépen gyűlnek a szőnyeg alatt, aztán egy idő után pofára esik az ember, és káromkodik a vérző horzsolásait nézegetve.

Párkapcsolatban élni számomra azt jelenti, hogy van egy ember, aki előtt nem kell jelmezekbe bújnom, máshogyan fogalmaznom vagy másként viselkednem. Nem megfelelnie kell, egyszerűen csak meztelenre vetkőznie egyiknek a másik előtt – minden értelemben.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.