Rend a lelkem

Az elmúlt két napban ismét maratoni nagytakarítást tartottam, ha lehet most még nagyobbat. Ilyenkor picit mindig eltöprengek azon, amolyan bölcsész-módra, hogy mennyi szemetet halmoz fel az ember. Lejárt garanciajegyek, elévült szerződések, hú-ez-még-jól-jöhet szórólapok és hasonlók. Három zsák szemét jött össze, ami végső soron egész jó arány, de akkor is.

A rend jó dolog egyébként, és amíg van kedve-ideje csinálni az embernek, addig pláne, de aztán mindig van egy pont, mikor alábbhagy a lendület (például egy lesből támadó vizsgaidőszak) és aztán jöhet a kétnapos takarítás.

Ma végre jó idő volt, bár jellemző hogy akkor van ötvenfokos kánikula, amikor rohangálnom kell jobbra-balra-fel-le. Meg az is jellemző, hogy akkor fúj az első szellő, mikor kiejtem a kezemből a TDK-igazolást, ki az Andrássy út közepére, majdnem az életem adtam érte.

Ja igen. Kellene nekem a nyelvvizsgáról bizonyítvány a köztársasági ösztöndíjhoz, nade annak a leadási határideje péntek, a bizonyítványokat ellenben péntekre kéne, de nem fogják tudni kiállítani. Mondom oké, akkor kérek szépen olyat hogy igazolás. Mosolyognak rám hogy kettőeze-öccá. Ami szép meg jó, de mondjuk ha nem az én hibámból nem tudják kiállítani a nyelvvizsga-bizonyítványt, akkor nem az lenne a szabályos eljárás, hogy egy máskülönben fél percig tartó műveletért (név, bizonyítványszám kitöltése, nyomtat gombra kattint, aláír, pecsét) nem akasztjuk le két és fél Mátyás királlyal a főiskolást?

Ma megyünk Napfogyatkozás premierre, rendkívül izgatottak vagyunk.