A pénz miatt

Most éppen az a szám szól, amiben arról énekel egy lány, hogy öltönybe’ meg bankba járnak a pénz miatt. Az jutott eszembe, hogy a Handrás-interjút olvasgatva nekem közel nem az volt a véleményem, hogy felvágós köcsög.

Lehet én nézek rossz tükör által a világra, de nem találok abban kivetni valót, hogy ha valaki megteheti, akkor százezres öltönybe jár és nem utazik metrón. Igen, ha én megtehetném, én is százezres öltönyben járnék még a vécére is, és a metróra maximum nosztalgiázni mennék, mert a saját kocsimba csüccsennék be, vagy taxiznék. És igen, nem kell itt köpködni, a magyar metró és a magyar tömegközlekedés nincsen azon a szinten, hogy adott esetben egy jobb módú üzletember utazgasson rajta, ellentétben más világvárosok metróhálózataival. (Természetesen ott is lehetnek inzultusok, nem az ellenkezőjét állítom, de rajtam az összes ruha ér körülbelül százezer forintot egy átlagos téli napon, és még így is akartak már megverni, úgy hogy egy rossz szót nem szóltam.)

Én megértem, hogy van egy bizonyos érzés, amit most még véletlenül se nevezzünk irigységnek, de nem látom az okát. Van aki turkálóban vásárol, van aki piacon, van aki a C&A-ban, van aki a Levi’s-ban és van aki bemegy az Armaniba öltönyt venni. Én pedig megvetem azt is, aki lenézi az első, de azt is csak kiröhögni tudom aki lenézi az utolsó kategória vásárlóit.

Igényei mindenkinek vannak. A közgazdaságtanban van is egy ilyen mondat, hogy a végtelen igények találkoznak a véges lehetőségekkel, vagy valami hasonló. És ez tényleg így van. Mindenki szeretne százezres öltönyben járni, vagy harmincmilliós autóval utazni, vagy ötvenmilliós luxuslakásban lakni, vagy akármi más. Vannak emberek, akik ezt meg is tehetik, és vannak, akik csak álmodoznak róla. Én meg úgy gondolom, hogy senkinek semmi köze ilyen tekintetben ahhoz, hogy ki honnan-hogyan keresi a pénzét és mire költi el. Nyilván ha valaki ismertebb, akkor ez a téma kikerülhetetlen. A komolyabb, de nevezzük inkább üzletinek, szóval ezekben a körökben pedig még mindig a cipőd, az órád és a zakód ad el téged, nem a tehetséged.

Egy másik dolog ami ehhez kapcsolódik az a szülőkkel való kapcsolat. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: mindenki mindent a szüleinek köszönhet. Ha a legrosszabb esetben csak magát a tényt is, hogy él, de ez így van. Ha én milliókat fogok keresni havonta, akkor a gyerekem igenis meg fog kapni mindent, amire szüksége van. Ezt persze lehet értelmesen is csinálni, nem odatéve mindent a gyereknek, hanem megfelelően, például elérendő célokhoz kötve. Azt hiszem senkit nem lehet büntetni azért, mert mindent szeretne megadni a gyerekének, és azt a gyereket sem lehet büntetni, aki esetleg többet kap a szüleitől mint a másik. Ott van az eset persze, amikor valakinek kifejezetten nagy a szája az elért dolgait fitogtatva, közben gyakorlatilag csak megszületnie kellett, érthető hogy ez idegesítő egy olyannak, aki végigdolgozta az életét hogy valamit elérjen.

Fontosak a szülők, de az is igaz, hogy szülők nélkül is el lehet érni nagy dolgokat. Ismerek nem egy és nem két olyan embert (sokan szerintem az olvasók is sejtik, kikre gondolok), akik semmilyen támogatásra nem számíthattak a szüleiktől, nem hogy anyagi mennyországra, most mégis sikeresek és tehetségesek. És ha nekik gyerekük lesz, valószínűleg mindent megadnak majd azoknak, mert ők ismerik milyen az, amikor semmi nincs.

Meg a sznobizmus. Én például nem szeretek más üzletbe járni, csak a sarki REÁL közértbe, mert közel van, mosolyognak rám, normális áron adnak mindent, jó a minősége a termékeknek. Szóval akkor én most sznob vagyok. Sőt, túrórúdiból csak a Pöttyöset veszem, akármilyen finom a Milka vagy a Danone-változat. Sznob vagyok? Sőt, ezentúl esélyes hogy telefont és számítógépet is csak úgy veszek, hogy egy alma van rajta, ez már tuti biztos hogy a sznobság jele.

Oké, nem kötekedek. Inkább leírom azt, hogy nekem valahogy mindig vicces mikor más embereket főként látatlanul, az interneten leírt vagy egyszerűen viselt dolgaik alapján ítélünk el. Nem pampogok, én is szoktam ilyet csinálni, szégyellem is magam rendesen utána. A világ nem fekete meg fehér; én sem mondom hogy szimpatikus vagy sem, jó ember vagy sem valaki aki BMW-vel jár, de úgy vélem hogy nem kéne ujjal mutogatni és köpködni mindenkire, akinek több pénze van. Pedig én is tudnék olyanokat, akiknek nagyon sok pénzük van, adót nem fizetnek, és még veszélyesek is.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.