Apró gondolat a méltányos kereskedelemről

Ezt angolul fair trade-nek is szokják nevezni.

Szóval ha elmegy az ember egy Michelin-csillagos étterembe, ahol otthagy harmincezer forintot egy degusztációs menüért, valamint hatezret egy üveg borért, akkor arra valahogy azt tudja mondani, hogy igen, itt kaptam valami olyat amit máshol nem tudok, ezt kellett megfizetnem. A minőséget, a kiszolgálást, az akármit.

Ha elmegyek egy étterembe, és elkérnek ötezer forintot egy négyfogásos, borral és üdítővel ellátott vacsoráért, azt mondom jogos, mert jól laktam, finomat ettem, jól kiszolgáltak és még kényelmes is volt a szék, amin ültem.

Ha elmegyek a Mekibe és elkérnek fél liter üdítőért ötszáz forintot, azt mondom közel reális, mert ne inni menj oda, ha menüben 1 170 forintért kapsz enni-inni.

Azonban amikor bemész egy bármilyen helyre, és vennél a tálcán műanyag tányérról és műanyag evőeszközzel elfogyasztott ételhez fél liter buborékkal dúsított ásványvizet, ami nagyker árán nem több 90 forintnál, és egyébként az InterSPAR-ban a másfél literest is ugyanennyiért megkapod, na szóval ha ezt a terméket akarják neked 380, meg 500 forintért eladni, akkor arra mondom azt, hogy inkább szomjas maradok. És nem azért mert pajeszom van, meg mert nem tehetem meg, de ha havonta keresnék hárommillió nettó forint, akkor sem vásárolnám meg a pofátlanul árazott terméket. Szóval legyen 250, de a 380 és az 500 azért túlmutat kicsit a méltányos kereskedelem fogalmán.

Sajnos általános jelenség, ami nagyon sok helyen megfigyelhető, hogy az itallal akarnak pofátlanul lehúzni. Tudom én, hogy menjen az ember olyan helyre, ahol ez nem így van (mert vannak ilyen helyek), de szerintem alapból egyetlen helyen sem szabadna ilyennek előfordulnia.

És ez gázos – még ha a víz maga szénsavmentes is.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2025

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.