Éhesek az emberek

Tudom, hogy most megkapom majd: érzéketlen dög vagyok, pedig nem erről van szó, sőt.

Egyszerűen kezd egyre jobban terhelni, hogy az iroda és a lakás között (ami nem több négy megállónyi távolságnál) nem volt még olyan január óta, hogy a villamoson legalább egy, de inkább több ember ne kéregetett volna. Nem tudok úgy közlekedni az utcán, hogy ne látnék legalább nyolc-tíz hajléktalant, aki kéreget, mert éhezik. Aztán felnézek valami hírportálra, és arról olvasom a híreket, hogy emberek lopnak és ölnek, sokszor már nem a pénzért vagy valami értékes tárgyért, hanem az ételért. És akkor még ha benyomod a tévét-rádiót, ott is éhező embereket, gyerekeket látsz.

Ne értsetek félre, nem azzal van a problémám, hogy az orromba tolják.

A problémám minden körülménytől függetlenül az, hogy mindenhol azt éreztetik velem: én vagyok a hibás és nekem kellene tennem valamit a változásért. Holott nem az én hibám az, ha más éhezik, és úgy érzem, szerintem jogosan, hogy nem nekem kellene rosszul éreznem magam emiatt. Pedig akármilyen hihetetlen, nagyon sokszor érzem rosszul magam, hogy nekem az a problémám hogy A vagy B ételt egyek ma, másnak pedig az, hogy ehet-e vajon ma, vagy a héten egyáltalán.

És a probléma nem olyan egyszerű, hogy ne éhezzél, menjél dolgozni, mert az a kisgyerek, akinek adott esetben a szülei balfaszok voltak, mit tud kezdeni magával? És mit tehet erről az egész szituációról?

Az van, hogy ezek szar dolgok, és persze vannak mindenhol, de úgy érzem itt kicsit a mérleg a másik oldalra kezd billenni.