Riasztó ez a riasztás

Múltkor volt szó »az alvásról«, és egy fontos dolgot elfelejtettem említeni. A természetes alvás folyamatát.

A természetes alvás folyamata olyan, hogy álomra hajtod a kis fejedet egy adott időpontban, és addig az időpontig, amíg valamilyen tervezett dolog meg nem szakítja ezt a gyönyörű folyamatot (mondjuk egy »remek Philips ébresztőórás hangszóró«) nyugodtan, zavartalanul űzheted az alvás örömeit. Ekkor beszélhetünk arról, hogy minden király volt.

Ha mondjuk egy nyivákoló macskára ébredsz fel, akkor tudomásul veszed, hogy ezért nem hibáztathatod csak legfeljebb magadat, mert macskát akartál, vállald a következményeit. Ha a telefonod zörgése szakítja meg a folyamatot, akkor azt mondod, oké, én vagyok a hülye, hogy nem kapcsolom ki éjszakára. Sőt, ha a hétkor házban dolgozni kezdő munkásokra ébredsz, akkor lenyeled a békát, mert tudod, hogy ez egy nagyobb jó érdekében történik.

De ha valamelyik retardált szomszédod kibaszott kora reggeli, kibaszott hangos káromkodására, majd a két perccel később (a héten már harmadszor történő) lakásriasztó téves aktiválására ébredsz, akkor megmozdul, megremeg majd eltörik benned valami, és hangos káromkodással fogsz kiüvölteni a szomszédnak, valami olyasmit, amiért talán nem álmosan nem vállalod a következményeket. De legalábbis nem leszel rá büszke.

Komolyan, nem hiszem el. Megszoktam már, hogy este tízkor megy a mosógép meg éjfélkor porszívóznak. Tényleg! Néha én is szoktam az utóbbi időben. Éljünk így! Engem nem zavar.

De hajnal négykor meg ötkor egy körfolyosóba szorított riasztó szirénázására ébredni szar. Higgyetek nekem, nagyon szar. Már csak azért is, mert utána nagy-nehezen visszaalszom, jön az 5. REM fázis, és két óra múlva, mikor megszólal a remek hangszóró, legszívesebben porrá zúznád.