Egy érdekes nap margójára

23 éves vagyok. Erre alapjában véve azt mondhatnánk (mondják is sokan), hogy kevés, és nem láttam még semmit az életből, meg hogy sok van még előttem. Ez lehet, hogy így van – én mindenesetre tudom, hogy már öt-hat éve is sokkal többet láttam, mint amit egy huszonháromnál öt-hat évvel fiatalabb embernek kellett volna.

Amit viszont még ettől teljesen függetlenül minden nap meg kellett tanulnom (mit minden nap, minden órában), az nem más, mint hogy semmi sem biztos. Sosem tudod mit hoz a jövő év, a következő hét, a holnap vagy a néhány óra múlva. Sosem tudod, hogy az a perc, ami most jó, tíz perc múlva mennyire lesz katasztrofális.

Nem kell hozzá sok: egy telefon, egy elejtett mondat, egy levél, akármi. Egy kihagyott szívdobbanás, egy szempilla-rezdülés, és ott van.

Az, hogy előbb vagyunk ott, ahová mások később jutnak el, nem jelent semmit. Az, hogy más előbb sebesül meg abban, amiben mi nem, nem jelent semmit. És ha más később sebesül meg, mindig szem előtt kell tartani, hogy mi is lehetünk még ott. De ezek sem jelentenek semmit. Mert ami jelent valamit, az mindenkinek más.

Nagyon meg kell nézni, mit csinálsz abban a pillanatban, amely a következőben már a múltnak számít, mivel sosem tudod, mit hoz majd az a pillanat, ami jelenleg még a jövőt jelenti.

Vagy valami ilyesmi.