A Google mostanában tett néhány érdekes, de főként radikális változtatást. A Google Reader gyökeres átalakítása (megosztás megszüntetése, Google+-szal való integrálás) a felhasználók nagy részét felháborította – lletve jobban mondva, elkeserítette –, a Google azonban már akkor is egyértelműen közölte: ha nem tetszik a szolgáltatás úgy, ahogy ők elképzelik, akkor angolosan feel free to leave, vagyis nyugodtan távozz, ők megteremtették erre a lehetőséget egy kiváló exportálási felülettel.
Az új adatvédelmi szabályzattal is egészen hasonló a helyzet. A napokban már lehetett olvasgatni mindenfélét, hogy jön egy sokkal újabb Google, sőt, az utóbbi időben néhol már aktiválták is ezt a szolgáltatást (nekem nagyjából három hete érezhetően mások a találatok, mint azelőtt), ma reggel pedig hivatalosan is bejelentették. A módszer ismét a szokásos: ha használod a szolgáltatást, tudomásul veszed, hogy március elsejétől ezek az új játékszabályok.
Az új irányvonalnak több lényeges pontja van. Egyrészt a könnyű átjárhatóság és információmegosztás a Google alkalmazások (Calendar, Reader, GMail, YouTube stb.) között, másrészt ehhez kapcsolódóan a Google+ és egyéb szolgáltatások közötti információáramlás révén a személyre szabott keresési találatok. Hogy ez jó-e? Nekem személy szerint nem szimpatikus, főként azért nem, mert általában új dolgokat szeretnék megtalálni, ezért keresek. Vannak helyzetek, amikor ezek nem igazak, de általában helytálló, és úgy vélem, hogy ezzel kicsit egy irányba leszek terelve valamilyen besorolás alapján, ami nem feltétlenül tetszetős.
Ami szerintem gáz, az a kommunikáció módja (ha nem tetszik a rendszer…), illetve az, hogy a Google megint be akar törni a szósöl világba a Google+-szal, minden erőforrást (most már a keresőt is, a legfőbb hajót) abba az irányba terelgetik, holott az emberek nagyobbik részének nem tetszik, hiszen senki nem akar egy új Facebookot.
Máskülönben rendkívül érdekes lesz a SEO piac alakulása ezeknek fejében, mostantól valószínűleg a közösségi szolgáltatások kerülnek a keresőoptimalizálás első pontjába.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
szomszedsrac
2012. január 26. — 17:25:47
Azt az egyet megcsinálhatnák, hogy a dashboardon végre ki tudjam kapcsolni azokat a google-szolgáltatásokat, amiket egyszer használtam, de nem tetszettek. Pl. ott az iGoogle, amit kipróbáltam, nem kellett, de örökké ott fog virítani a saját termékek között a cucc. Vagy ugyanígy egy másik accomnál mondjuk a Picasa.
Tudom, hogy semmi jelentősége nincs a dolognak, de idegesítő tud lenni, sokkal jobb lenne valami olyan megoldás, hogy a user kapcsolgathatná be-ki a szolgáltatásokat, mint mondjuk a böngészőben a kiegészítéseket.
Nekem kicsit még mindig átláthatatlan amúgy is ez a rengeteg szolgáltatás ami náluk van, de legalább törekednek arra, hogy valami egységes felületen jelenjen meg minden, csak hát nem megy egyik napról a másikra a dolog.
Mefi
2012. január 28. — 00:50:33
[re=6065975]szomszedsrac[/re]: kicsit szerintem gáz, mennyire erőltetik a pluszt, pláne, hogy egyértelműen haszontalan cucc. 😀