Tegnapelőtt kiírták, hogy este tíztől nem lesz víz a házban. Beraktam egy palackozottat a hűtőbe, és igazából észre sem vettem a dolgot, mire feküdtem le, addigra meg már tudtam is fogat mosni.

Tegnap azonban elment az internet, és meglepő, hogy ezt kétszer akkor vérnyomással, idegeskedéssel és bosszúsággal fogadtam.

Durva, hogy ez a dolog mennyire hozzánk nőtt. Vagy legalábbis mennyire hozzánőtt bizonyos emberekhez. Magamból kiindulva, a munkámat és a szórakozásom egy részét is ennek a kézzel nem megfogható valaminek köszönhetem (érthető tehát, hogy ha ez a valami nem elérhető, akkor nem vagyok vidám; mindamellett, hogy végtelen más dolgot tudok csinálni ezen túl).

Ami ettől kicsit független, azonban még mindig meglep, hogy emberek tudnak unatkozni. Biztosan az sem jó, amit én csinálok, hogy mindenbe belefolyok és mindenhol igyekszem ott lenni, mindennel foglalkozni, ami érdekel, de egy biztos, évek óta nem volt olyan, hogy tétlenül ültem volna egyhelyben, azt hajtogatva, hogy unatkozom.

Álmodni viszont nem szoktam.