Az előadásról

Valahol belefutottam egy posztba, amit Doransky írt az előadásról, és úgy kezdi, hogy Előadást tartani az egyik legnehezebb dolog a világon..

Érdekes, én sosem éreztem így, sőt, éppen ellenkezőleg.

Általános iskolában rengeteg versmondó és szavaló versenyen voltam, középiskolában belekeveredtem a DÖK-ös világba, és szinte minden rendezvényen mondtam beszédet, háromszor voltam Kazinczy-versenyen, és kétszer én lehettem a szalagavató (nálunk gombtűző) esemény műsorvezetője. Utóbbit élveztem a legjobban, a rendezvény maga is nagyon jó volt, de nekem az, hogy a salgótarjáni József Attila Művelődési Központjának színpadának közepén, a teltháznál is több ember előtt beszélhettem úgy, hogy egy lámpa csak engem világított meg, és amikor összecsuktam a mappámat, felemelkedett a függöny és elindult a Himnusz – szóval ez a sok dolog nekem egyáltalán nem a nehéz, hanem inkább a rendkívül izgalmas és szórakoztató kategóriába esik.

Később a fősulin a TDK, majd a demonstrátori munkák miatt szintén rengeteget kellett előadnom, de addigra már a lámpaláz is minimális volt, most gyakorlatilag egy előadás, óra, prezentáció vagy hasonló előtt még a pulzusom sem emelkedik meg.

Biztosan típusfüggő is (anyukám például állítása szerint meg sem tud szólalni közönség előtt), de azért a folyamatos gyakorlás és mélyvíz-szituációk, mint minden másban, ebben is rengeteget tudnak segíteni. Amúgy az érdekesség, hogy egyszer sem én kerestem a bajt, mindig engem találtak meg, hogy nincs-e kedvem ide meg oda menni. És mivel nehezen mondok nemet, mindig elvállaltam, illetve mindig csak azt vettem észre, hogy már a közepén vagyok.

Az én véleményem szerint nem több ember előtt nehéz előadást tartani, hanem nehéz olyan előadást készíteni, ami jól összefoglalja a lényeget, mégis hallgatható, érdekes, követhető és szerethető. Ha ez megvan, előadni már kisebb meló.