Apró gondolat a filmekről

Nagyon szeretek filmeket nézni, sokszor simán élvezem azokat a filmeket, amiket más leszól. Máskor rendkívül komolyan veszem, és minden hibájára haragszom az adott darabnak. Nem csak nézni szeretem, amennyire lehet, én magam is imádom megörökíteni a képeket, legyenek azok mozgók vagy mozdulatlanok. (Lehet örökletes, a nagypapám színész volt.)

Van viszont egy kifejezett érzés, amit nagyon szeretek filmnézés közben. Nem szeretném, ha minden film vagy mondjuk sorozat nézése vagy könyv olvasása közben érezném, de amikor megérzem, akkor szinte azonnal magával ragad, és nem tudok tőle szabadulni.

Ilyen érzésem 2009. február 6-án volt először, amikor a Benjamin Button különös életét néztük a moziban. Persze nem csak a filmbe lettem szerelmes és azóta csak talán kétszer láttam, de minden alkalommal szinte belezuhanok a varázsába.

A mozi bármilyen filmnél lehet jó, mint ahogyan bármilyen ebéd is lehet finom. De van az a pillanat, amikor úgy ülsz a vászon elé, hogy tényleg nem mersz pislogni, és kicsit szomorkás vagy, amikor felkapcsolnak a fények, és el kell kezdened készülődni, hogy elhagyd a termet. Mint ahogyan vannak olyan ételek, amik ízét folyamatosan érezni akarod.

Nálam az ilyen filmek jelentik a filmművészetet, ezek azok, amiket bármikor képes lennék újranézni, képes lennék idézni belőlük vagy csak úgy eszembe jutnak minden ok nélkül. Ezekre adok az IMDb-n tíz pontot. (Nem sok van egyébként.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2020

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.