Viszonyom a sörrel

Igazából sosem rajongtam a sörért, sőt, sosem rajongtam semmiért, aminek keserű íze van. Pár évvel ezelőtt ittam először barna és belga sört, mindkettő nagyon ízlett, főként azért, mert nem, vagy nem úgy voltak keserűek, ahogyan a hagyományos világos sörök azok.

Elég sok embertől hallgattam, hogy áh, majd megszokod a sör ízét, aztán de jó lesz neked! Persze, a seggberúgást is meg lehet szokni, de nem igazán szeretnék olyat fogyasztani, aminek nem jön be az íze, de majd megszokom, mint ahogyan seggberúgásért sem állok szívesen sorba.

Ellenben pár hónapja egy piszkos kis ivóban duhajkodtunk, ahol a világos sörön kívül semmi kedvemre valót nem mértek, úgyhogy gondoltam legyen, iszom egy pohár Heinekent, annyira rossz csak nem lesz. És mit ad az ég, irgalmatlanul jól esett, korántsem a régi mi ez a rettenetes ital érzés kerített hatalmába, hanem egy új, hé, ez a cucc jó, és nem túl hosszú idő alatt két-három másik társa követte az aranyszínű italt.

Azt mondják, az ember hétévente változik. Ki tudja. Lehet, a seggberúgást is megszerettem.