Géppel számlázom, alá kell írnom?

Röviden: nem.

Kicsit hosszabban:

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról, 177. § Törvény a számla adattartalmára további rendelkezéseket is megállapíthat, de a 175. § (2) bekezdésének a) pontjában említett eset kivételével a számla aláírását nem teheti kötelezővé.

A kivétel az elektronikus számlára vonatkozik, ez viszont nem keverendő a gépi, szoftver által készített például PDF-be generált, kinyomtatható számlával.

Régebben még kötelező volt jelezni, hogy a géppel kiállított számlát nem szükséges aláírni és lebélyegezni, de valamelyik módosítás óta néhány éve már ezt sem kell megtenni.

A dologban az a jó, hogy egy PDF-ben át lehet küldeni az első példányt, nem szükséges nyomtatni és postázni. Ettől függetlenül vannak olyan cégek, ahol nem fogadják be – sajnos – a nem aláírt számlákat, ekkor marad a nyomtatás és a postázás. Legutóbb például egy olyan helyre kellett számlát küldenem, ahol megadták, hogy milyen színű tollal, a számla melyik részén írjam alá, és hogy hová tegyem a kizárólag fekete színű bélyegzőt.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.