Vöröslő esküvő

Oké, a »Trónok Harca« harmadik évadfinálé előtti részéről fogok írni, mindenféle szpojlerekkel együtt.

Egyrészt ilyen nagyon ritkán fordul elő velem, de sikerült egy klassz szpojlerbe beleszaladni Twitteren, gyakorlatilag két perccel azelőtt, hogy leültem volna megnézni a részt. A tweet valahogyan úgy hangzott, hogy ha megölöd valakinek az egész családját, az még rendben van, hiszen háborúban állnak, de a vérfarkast már nem menő csak úgy kinyírni, én hülye meg agyaltam is két percig, hogy kinek van vérfarkasa, meg milyen háború, aztán a fejemre csaptam.

Nade, a rész gondolom mindenkinek megvan: dúl a boldogság, kicsit elengedi magát a néző, aztán egyik pillanatról a másikban, mint a Dexter »negyedik évadzárójában«, amikor érzed-érzed, hogy valami nem oké, de olyan gyorsan fordulnak meg az események és találsz mindenkit vérbe fagyva, hogy nem tudsz hová szólni. Pedig a Trónok harca ilyen, amikor elkezdtem nézni és olvasni, mindenkinek az volt az üzenete, hogy ne kedveljek meg senkit a karakterek közül mert rossz érzéssel fog eltölteni. És hát igen.

A szpojlerbe belefutás kicsit rontott az élményen, de azért így is zseniálisan összerakták a jelenetet, az HBO előtt bizony le a kalappal, a második könyvnél tartok, de eddig sikerült a lehető legjobb minőségben sorozatot csinálni a leírt mondatokból, pedig a történet összetettsége és hosszúsága miatt egyáltalán nem volt könnyű dolguk.

Legjobban persze a reakciókat élvezem, én is nagy rajongó vagyok, illetve lehet, hogy minden érzelemtől mentes, és csak ezért, de nekem a több napig tartó depresszió, a zokogás és a világ valamint az író megutálása kicsit erős reakció, különösen, hogy az eseményekre régóta lehet számítani.

Illetve nem tudtam kitörni az érzésből, hogy Frics van előttem a Harry Potterből.