Még 2011-ben szereztem egy »PayPass-es bankkártyát«, főként azért, mert habár akkoriban nem volt annyira elterjedt, láttam benne potenciált az újságárusnál, kisközértben, gyorsétteremben való fizetésnél. Illetve azt hiszem, abban az évben vezette be a Sziget, hogy ha PayPass-kompatibilis bankkártyád van, akkor nem kell a saját kártyájukat megvenni.
A PayPass nagyon egyszerűen működik: PIN-kód megadása vagy akár a kártyád odaadása nélkül fizethetsz, naponta 5000 forint értékben – ez országonként változik, és nem csak azért, mert máshol nem forint van. Ha ellopják, bukhatsz vele ötezer forintot, ha azt a limitet túlléped, kéri a PIN-kódot. Készpénzt felvenni nem lehet kód nélkül, de amúgy hagyományos bankkártyaként is funkcionál.
Egyetlen probléma van a rendszerrel, hogy itthon valahogy nem értik a pénztárosok a működés lényegét. Régen jellemző volt ez a beszélgetés:
– Helló, PayPass kártyával fizetnék – mondom én, erre értetlenül néz, majd elveszi, és lehúzza/bedugja, mint egy hagyományos kártyát.
Történt azonban, hogy a tavalyi fesztiválszezon (vagy nem tudom mi) leharcolta annyira a kártyát, hogy nem igazán működik már rajta az érintés nélküli fizetés. Meg úgy általában is, ha például a TESCO-ban éppen ott hagyok nagyjából tízezer forintot, akkor nem ezzel fogok fizetni, szemben mondjuk a pékséggel, ahol veszek két sütit ötszáz forintért. Időközben elterjedt a PayPass, és mostanában ez a párbeszéd a jellemző:
Oda nyújtom a kártyát, elveszi, majd elkezdi erőltetni, végül kis szenvedés után megkérdezni, hogy:
– PayPass nincs rajta?
– Sajnos nem működik.
– Áh, akkor berakom simába’.
Vagyis csak a fontosabb dolgokat nem sikerül figyelembe venni:
- ha már átadom a kártyát, ne húzd le PayPasszel, mert pl. szeretném látni, mekkora összeg lett beütve, illetve ezért hívják érintés nélküli (contactless) fizetési eszköznek;
- ha tökölődünk egy percig, hogy aztán ugyanúgy be kelljen ütnöm a PIN-kódot, akkor az egész folyamat nem gyorsabb, hanem lassabb lesz;
- ha nem biztos a dolog, kérdezzünk már rá, hogy mehet-e érintés nélkül.
Máskülönben valahol (már nem emlékszem hol) mesélték, hogy a pénztárosoknak semmi oktatás nem volt az újfajta kártyáról, csak annyit mondtak, hogy gyorsabb, mert nem kell bedugni
, így azért megértem a félreértések nagyobbik részét.
A saját kis kalandomtól függetlenül a PayPass kártyát bátran ajánlom mindenkinek, nagyon kényelmes, és ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kevesebb készpénzt hordjak magamnál.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Mefi hozzászólásai
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszi szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönjük szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Érdemes amúgy a csak családi házakat is megnézni,..."