Orange Is the New Black

Néhány napja fejeztük be az Orange Is the New Black harmadik évadát. A Netflix saját gyártású sorozata egy New York-i nőről szól, akit egy fiatalkorában elkövetett stikli miatt 15 hónap fogházbüntetésre ítélnek.

Nem sok börtönben játszódó filmet vagy sorozatot láttam, ilyen tekintetben a »A remény rabjai«, a »Halálsoron« és a »Prison Break« a három fő hivatkozási pontom, de azért ez a három matéria adott egy minimális alapot, illetve mindhárom darab nagykedvencem, így került az OITNB a reflektorfénybe. Meg aztán, a Netflix által gyártott sorozatokkal eddig nem sikerült mellényúlni.

A történet egy minimum level security intézményben játszódik. Ez a biztonsági szint arra utal, hogy a bentlakók az épület területén belül viszonylag szabadon mozoghatnak szigorú ellenőrzés nélkül, a napi szintű feladatok nagy részét (karbantartás, takarítás, főzés stb.) ők látják el, és bizonyos esetben még eltávot is kaphatnak. Nem tudom a pontos párosítást, de ez olyasmi lehet mint a magyar büntetés-végrehajtási rendszerben a fogház: voltaképpen nem börtön, mert a rabok nem cellákban töltik idejük jelentős részét.

Ebbe az intézménybe főként olyan elítéltek kerülnek, akik vagy valamilyen “kisebb” bűncselekményt követtek el (lopás, sikkasztás, pénzmosás, csemépészés stb.), vagy olyanok, akiknek bűcnselekménye komolynak minősül (pl. gyilkosság), de valamilyen oknál fogva nem indokolt a szigorúbb ellenőrzés: mert pl. idősebbek, a körülményekhez mérten megalapozott volt a cselekedetük vagy mert kvázi rossz helyen voltak rossz időben.

Innen viszont könnyű átcsúszni egy szigorúbb intézménybe, vagy ahogyan a sorozatban nevezik, a “max”-be, ami már maximum level security-nek számít.

Abból pedig, hogy nincs túl szigorú ellenőrzés, és hogy rengeteg nő van összezárva viszonylag kis helyen, több dolog is következik, ami a történet masszív gerinceként szolgál:

• minden szereplőnek megvan a maga “területe”, amit megfelelően lát el és védelmez, és ahol nyilván tud egy kis extrát adni a többieknek, amiért persze borsos árat számol fel (a konyhafőnök például a zöldségek között csempész be ezt-azt),
• minden terület  főnökének megvannak az emberei, a “lányai”, akiket véd, és akikért valamilyen formában felel,
• a bentlakókat etnikai hovatartozásuk szerint rendezik, így a főbb társaságot az ázsiai, az afro-amerikai, a latin-amerikai és a fehér emberek csoportjai alkotják,
• a börtönőrök többsége férfi, amiből sok vicces, feszült és néha veszélyes helyzet alakul ki.

A főszereplőről szándékosan nem igazán írtam idáig, ez is a sorozat egyik érdekessége: habár elvileg az ő elmesélése és története a sztori alapja, mégis nagyon sokszor a hozzá kapcsolódó események a háttérbe szorulnak, és a nézők a többiek történetébe kapnak mélyebb betekintést. Majdnem minden fogolyról van valamilyen visszatekintés, a harmadik évad végére szép lassan mindenkiről kiderül, mit csinált, miért került oda és hogy mi a motivációja.

Ez az első sorozat, amelyik vígjáték és dráma kategóriában is kapott elismerést, ami kiválóan jellemzi a különböző epizódok hangulatát: mindig van egy komolyabb, elgondolkodtatóbb szál az aktuális részben, de ezt túlnyomórészt vicces jelenetekkel mutatják be, amvel sokszor kölcsönöz érzelmi hullámvasút érzést.

A negyedik évad most nyáron érkezik, a Netflixre jellemzően az egész évadot egyszerre adják ki, így nem kell heteket várni az új részre. Engem elsőre elkapott a hangulata: nagyon jó karakterek (legalább három kedvencet tudnék említeni), elgondolkodató történetek, sok nevetés, kellő mennyiségű dráma, valamint egy végig ott lebegő kérdés, ami az általam látott összes börtön-történetben megjelenik: biztos, hogy jól működik ez a rendszer? Biztos, hogy jobb ember lesz az, aki letölti a büntetését?