Hallottam ezt egy remek reklámfilmben, ahol közölték, hogy az én cégem is fejlődhet, csak kattintsak a lendület.hu-ra. De hogy kattintsak rá, én, a számítógépet alig használt átlagos cégtulajdonos? No sebaj, Izolda titkárnőm segített, de az adott oldal nem volt elérhető. Felhívtuk a képen látható zöld számot, és mondták, hogy a három darab „w” betű is szükséges elé. Rendben, nagy nehezen bejött az oldal, de ugye én gyengén látok, így a stílus nélküli módban próbáltuk megtekinteni az oldalt. Hát, a felolvasó program, miután felsorolta a sok menüpontot, közölte, hogy van akadálymentes részleg. Izoldácska kedves rákattintott, és már hallottam is, ahogy a JAWS, megosztja velem az információt. Sajnos ez egy szűkített tartalmú oldal volt, így lényegében nem tudtam meg semmit. Sebaj, köszönjük a Gazdasági és Fejlesztési hivatalnak, hogy lendületben tarja az országunkat!
2006. március 28. \\ antiszociális témában
Lendületben az ország
Mefi
Nádai Gábor vagyok, de a legtöbben Mefinek hívnak. 2005-ben, akkor még szinte gyerekként kezdtem el a mefiblogot. Általában a saját gondolataimról írok utazás, film, sorozat, színház, könyv, fotózás, kütyü, szoftverfejlesztés vagy internet témákban.
Mefi bejegyzései
-
Visszavettük a trikolor zászlót
2026. április 13.
-
22 év dorombolás után az élet ismét megy tovább
2026. április 10.
-
Februárban és márciusban bizonyos dolgok írva voltak
2026. április 03.
-
Mikor lett az időjárás tényleg kardinális pontja az életemnek?
2026. március 06.
-
A január, amikor először éreztem, hogy mindjárt február
2026. március 01.
Mefi hozzászólásai
-
A robotok nem a munkádat veszik el, csak az életkedvedet
"Pont mostanában volt élményem egy online..."
-
A robotok nem a munkádat veszik el, csak az életkedvedet
"köszi!"
-
Ezen a vonaton nincs fék – 20 éves a mefiblog
"Boldog születésnapot neked is! Jó újra látni, ezer..."
-
Ezen a vonaton nincs fék – 20 éves a mefiblog
"Szerintem szinte végig követtem a blogodat, én biztosan..."
-
Ezen a vonaton nincs fék – 20 éves a mefiblog
"így legyen :D"
8 hozzászólás
Hozzászólok én is →
Szólj hozzá!
Ha ez az első alkalom, a kommented jóváhagyás után fog megjelenni.
Az e-mail-címed nem jelenik meg.
Hozzászólás a(z) tiny bejegyzéshez Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Ralesk
2006. március 28. — 22:30:18
Imádlak ezért a bejegyzésért 😀
tiny
2006. március 28. — 23:38:04
Te tényleg fölhívtad őket a www-ért? 😀
Ralesk
2006. március 29. — 00:54:37
Egyébként röhejes milyen sok webszájt nem megy www nélkül (főleg a BME-n?).
Levente
2006. március 29. — 01:57:14
Az a durva, hogy a BME-n elvileg kellene hozzáértő embereknek lennie 🙂
Ja amúgy meg nézzétek meg a bme.hu forráskódját, de előtte azért vegyetek be pár nyugtatót… 🙂
The Hedgehog
2006. március 29. — 08:30:02
[re=5343]Levente[/re]: Vannak ott hozzáértő emberek, csak ők nem fecsérelik a drága idejüket a BME belső és online hálózatára 🙂
Levente
2006. március 29. — 13:31:15
Tudom.
tiny
2006. március 29. — 15:33:01
Tesóm is BME-re jár és azon szoktam röhögni, hogy van olyan barom, aki 1640*nemtommennyire optimalizált oldalt készít.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Köszi! 🙂