Kedvenc sorozataim mostanában

A mostanában nagyjából egy nyár eleje óta indult lista, vannak benne nem új sorozatok is, de a külön-külön bejegyzés helyett inkább egy csokorba gyűjtött ajánlót gondoltam a kedvenc 6 sorozatomról.

Masters of Sex

A sorozat William Masters, az USA egyik legnépszerűbb nőgyógyászának történetét mutatja be, aki az ötvenes évek végén egy akkor nagyon tabu téma kutatásba kezd: az emberi szexualitás miértjeit és hogyanjait szeretné feltárni. Jól menő orvosnak számít “felsőbb körökben” is, köszönhetően a mesterséges megtermékenyítésben elért sikereinek, mégis sokan elfordulnak tőle, amikor kiderül: a kutatása eleinte főként abból áll, hogy a résztvevők szexuális tevékenységére adott reakcióit figyeli, méri gépekkel, adott esetben filmezi is.

Később csatlakozik hozzá Virginia Johnson is, akinek habár nincsenek orvosi minősítései, mégis nagyban hozzájárul a kutatás sikereihez.

A történet nagy része valós eseményekből áll, és alapvetően komolyabb kérdéseket feszeget, de persze borzalmasan sok vicces jelenet is adódik, amin pl. a korabeli vibrátorra kamerát szerelnek, vagy mondjuk EKG-gépet kötnek az éppen maszturbáló alanyokra. Masters kutatása azonban később élenjárónak és kvázi alapkövének bizonyult a szexuális betegségek, rendellenességek és zavarok feltérképezésében, gyógyításában.

Stranger Things

Nálam a nyár kedvence: július közepén, az ottani szokásoknak megfelelően rögtön az egész évaddal egyben jelent meg a Netflixen, és nagyon nehezen álltuk meg, hogy ne egy éjszaka alatt nézzük végig.

Az egész egy kedves és nosztalgikus kitekintés a 80-as és 90-es évek népszerű filmjeire és regényeire, a készítő Duffer testvérek egy tucatnyi Stephen King, Steven Spielberg és John Carpenter utalást szedtek össze és tömködtek bele az epizódokba. Ha csak egy filmhez hasonlíthatnám, akkor az E.T. jutott eszembe szinte mindegyik jelenetről, de tényleg már csak azért érdemes belekezdeni, mert a zenék, a fotózás, a poszter, a színvilág és maga a történet hangulata is olyan, mint karácsonykor a Reszkessetek, betörők! nézés egy tonna bejglivel.

De nem érdemes elmenni amellett sem, hogy a sorozat ezektől függetlenül is jó; és annak ellenére, hogy a történet sokszor kiszámítható, egyszer sem unalmas.

Black Mirror

Oké, ez kicsit kakukktojás: a »Netflix megjelenése óta« kicsit elkényelmesedtünk, és jellemzően olyan sorozatokat nézünk, amelyek ott elérhetők. A Black Mirror eredetileg egy brit tévécsatornánál futott, 2015 szeptemberében viszont átvette a Netflix, így a harmadik évad már ott indult.

Ezt még pár évvel ezelőtt kezdtük el nézni, és ami rögtön feltűnik, hogy a felépítése is kicsit más a megszokottól: minden rész teljesen önálló és a többitől független történetet mesél el, részenként teljesen változó színészgárdával. Inkább lehetne nevezni kisfilmek gyűjteményének.

A részeket a témaválasztás köti össze: vajon hová viszi az emberiséget a technológia most ismert helyzete a jövőben? Hová vezet a sok like, a sok okostelefon, a sok app és az egész szemlélet- és életmódváltozás, amely ezekkel érkezett? Mostanában az egyik legjobb sci-fi sorozat, és mivel túlnyomórészt angolok csinálják, így egészen egyedi élményt nyújt, majdnem mindegyik rész után elgondolkodva, sok esetben borzongva távozik az emberfia.

Ha elkezded nézni: az első rész elég közönséges, sőt, akár a gusztustalannak sem utolsó nevezni, de ez ne rettentsen el, a folytatásban egyáltalán nem ilyen.

Bojack Horseman

Bojackhez eleinte úgy viszonyultam, hogy egy n+1-edik animációs sorozat, ami annyira nem vonz, talán láttam is belőle jeleneteket, de annyira nem vett meg. Végül Löfli annyit ajánlotta, hogy kíváncsiságból belekezdtünk, és habár eleinte Ingrid és én is szkeptikusak voltunk, hamar megkedveltük.

Ebben a fura rajzolt világban az állatok amolyan ember-állat keverékek, minden állatnak megvan a jellemző tulajdonsága, de beszél, dolgozik, emberként öltözködik, két lábon jár és gyakorlatilag másodlagos tulajdonsága egy karakternek, hogy állat vagy ember. Ezt végig teljesen természetesen kezelik, és habár minden jelenet bizarr a maga módján, mégsem esik soha egy szó róla, hogy ez miért, mióta van így.

A történet főhőse Bojack, aki a 90-es években egy tévés családi szitkom főszereplője volt, akkor kvázi nagy durranásnak számított, de azóta próbálja megtalálni helyét Hollywoodban és úgy általában az életben.

Ami miatt ajánlom, hogy habár egy mókás-bolondos-nevetős sorozatnak tűnik, már csak a rajzolt jellegéből adódóan is, valójában elég komoly drámába csap át, ritkán van happy end és habár minden részen lehet jókat nevetni, sokszor felkészületlenül érinti az embert, hogy egy alapvetően vicces és céltalan animációs sorozat komolyabb kérdéseket feszeget és elgondolkodtató csendet tud maga után hagyni. Műfajában szerintem kifejezetten egyedi, a stílus miatt viszont miatt sok olyan dolgot meg tudtak tenni a készítők, amit egy élőszereplős sorozatban nem vállaltak volna be, eközben viszont nem megy át mondjuk a Brickleberry vagy a South Park teljesen elborult dolgainak dimenziójába.

F is for Family

Az F is for Family-t senki nem ajánlotta, csak a Netflix algoritmusa dobta be, hogy talán érdekelhet minket, és gondoltuk miért ne, aztán ott ragadtunk az első évad összes hat részére.

A történet elég klasszikus: van egy srác, aki fiatal korában sokat akart a világtól, aztán behívták katonának, megházasodott, született három gyereke, lett egy középszerű melója, hitelre kertvárosi háza, nagy kutyája, sörhasa és kopaszodó, szemüveges tekintete.

Mi már ebbe az élethelyzetbe csöppenünk bele, és az erre a vonalra felépített vicces jeleneteket kapjuk. Az első két rész után nem mondtam volna, hogy kiemelkedő lesz, inkább egyszernézős kategóriának gondoltam, de aztán sorozatban egymás után sikerült olyanokat nevetnem, hogy potyogtak a könnyeim, a hatodik rész végére pedig már jött a jól ismert “oh, akkor most egy évet várni kell a folytatásra” érzés.

The Crown

A The Crown kicsit olyan, mintha a Trónok harcát és a House of Cards-ot összekevernénk, de persze mivel ez is angol, megtartanánk a maga ízléses, úgymond királyi stílusát.

A történet II. Erzsébet brit királynő életét mutatja be, kicsivel apja, VI. György (aki »A király beszédéből« is ismerős lehet) halála előtt. Aki szereti az ennyire brit dolgokat, annak nyilván kötelezően ajánlott, de azért ettől függetlenül sem utolsó darab — kicsit lassabb tempójú, viszont sok olyan jelenetbe enged bepillantást, ami mondjuk nem triviális egy királyi család esetében. Az egyik legfontosabb üzenete persze, hogy ők egy ugyanolyan család, ugyanolyan problémákkal, csak egészen máshogy kell ezeket kezelni, ha történetesen a Windsor-házba születtél.

»Doctor Who« rajongóknak: Fülöp herceget Matt Smith alakítja, aki nekem nagyon kellemes meglepetés volt, szinte az első pillanatban el tudott szakadni a megszokott Doctor Who karaktertől, és kíváncsian várom, miben lehet majd  még találkozni vele.

Mostanában nagyjából ezek mentek-mennek, meg persze a régebb óta futó sorozatok. A végtelen IMDb listán lévő sorozatból mindig elgurul egy a tévékészülékig, úgyhogy ha megint összegyűlt pár darab, a következő adagot is egy nagy csokorban tervezem összeszedni, és persze mindig örülök a jó ajánlásoknak!