A lányok angyalok

Milyen érdekes, általában a lányokat sokkal jobban féltik a szülők, és mégis a lányok azok, akik sokkal vadabb dolgokra képesek. Ahogyan a dal is mondja, „…a lányok is ugyanazt, akarják mint mi, csak megpróbálják az egészet, nagyon jól álcázni…” Ezt sokáig nem hittem el, aztán rádöbbentem, hogy nagyon is igaz. És mégis, ha közeledsz (mármint ha fiú vagy) egy lány felé, mondjuk jársz is vele, a lány szülei nagyon valószínű, hogy csúnyán fognak nézni. Nem mindenki, természetesen ezesetben is vannak kontrasztok. A legtöbb szülő olyan világban nőtt föl, ahol a szerelem, a szex tabutéma volt. Gondoljunk bele, húsz éve ha szóbahoztuk volna, hogy kivel feküdtünk le x hete, akkor mindenkit pironkodás ért volna. Ma ott tartunk, hogy intim síkosító, vibrátor és gumióvszer reklámokat sugároznak főműsoridőben, a buszmegállóban a lányok azt ecsetelik, hogy a tegnap este mit csinált az ágyban, a barátjával. De volt már olyan barátnőm, akit az utcájukban nem lehetett megcsókolni, mert az infó visszajutott volna a szüleihez, akik rögtön eltiltottak volna minket.

Persze, kell egy egészséges féltés a szülők részéről, de nem értem miért aggódnak ennyire. Egy 17-18 éves lánnyal már egyértelmű, hogy nem (csak) a két szép szeméért fognak randevúzni. Randevú. Ez is milyen érdekes, sokkal pörgősebb, mint régen. Most természetes, hogy első randin tíz perc után egymásratapadunk, és kézenfogva sétálgatunk. Persze, ez a rohanás valahol jó, mert ismerkedni kell, keresni kell a nagy őt. De vannak hátrányai is. Sokkal több a fiatal házasság, és mégtöbb a válás. Sokkal rövidebb élettartalmúak a kapcsolatok és kevésbé fontosak az érzelmek. Tisztelet a kivételnek ugye. Hogy mit akarok mondani? Nem tudom, de mindenesetre érdekes dolgok ezek. Rohan a világ, mi lesz itt húsz év múlva? 🙂

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.