Újévi fogadalmakat nem szoktam tenni, viszont minden évben próbálok kitalálni pár reális célt, amit szeretnék elérni. Aztán persze vagy sikerül, vagy nem. Idén az egyik ilyen kihívásom az volt, hogy legalább 15 alkalommal szerettem volna eljutni színházba, ami sikerült is: 2019-ben 16 különböző színdarabot láttam. Ez a 8 volt a kedvencem.
12 dühös ember (Átrium)
Az azonos című, klasszikus és nagysikerű filmből készült kamaradráma. Egy 12 fős esküdtszéket látunk, akik közül 11 meg van győződve arról, hogy az elítélt bűnös. Mindenki gyorsan letudná a szavazást, hogy aztán menjenek dolgukra, de az egyik esküdt olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket senki nem akar megválaszolatlanul hagyni. A film is zseniális, de élőben látni méginkább fantasztikus élmény volt a remek szereposztással készült darabot.
Terror (Katona)
Lars Koch modern előadása szintén egy bírósági tárgyalást dolgoz fel, azonban a döntést itt a nézők hozzák meg, szavazás formájában. Mindenki kap egy “elítélem” és “felmentem” feliratú a kártyát, amit a végén be kell dobni egy urnába. A darab honlapján meg lehet tekinteni, hogy a különböző országokban hogyan alakult a szavazás. Azért tetszett nagyon, mert rendkívül jó vitanyitó kérdést boncolgatnak, amire nagyon nehéz válaszolni, de a végén mégis muszáj.
A félelem megeszi a lelket (Átrium)
A címe sokkal ijesztőbb, mint maga a darab. Rainer Werner Fassbinder darabja egy idős takarítónő és egy bevándorló szerelmi kapcsolatán keresztül mesél az emberi kiszolgáltatottságról, magányról és arról, hogy a boldogság nem mindig vidám érzés. A történet egyrészt nagyon érdekesen mutatja meg, hogy miként változott Németország gondolkodása a bevándorlás kérdésben az elmúlt években, másrészt rendkívüli egyszerűséggel és tisztasággal mutatja be két hétköznapi ember érzéseit, gondolatait.
Füstös (Ódry Színpad)
Lakatos Menyhért Füstös képek című regénye alapján készült fizikai színházi előadás, ami a 40-es évek Cigánypárizsáról szól. A darab többek között a Színház- és Filmművészet Egyetem IV. éves fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatóival készült, jelenlétem apropója az volt, hogy unokaöcsém is játszott a darabban, ő hívott meg. Egyrészt sosem voltam még az Ódry-ban, és nagyon menő volt látni a következő színész generációt, másrészt sosem láttam még fizikai színházi előadást. A darab szinte tökéletes volt, minden jelenete nagyon tetszett.
Csendet akarok (Katona)
Ezt a darabot eredetileg 1996-ban mutatták be, amikor Fullajtár Andrea, az egyedüli szereplője még a Színműn tanult, két évvel később végzett. A monodráma főszereplője egy idősebbnek tűnő hajléktalan nő, aki szünet nélkül, egy órában mesél az életéről. Rendkívül erős darab, sok szempontból megrázza a nézőt, többen állva tapsoltak utána.
Elektra (Budaörsi Latinovits Színház)
Teljesen véletlenül fedeztem fel, hogy Budaörsön van egy színház, ahol néha Alföldi is rendez darabokat. Kettőre is sikerült eljutnunk, és egyébként nagyon ajánlom: olcsó a jegy, van parkolóhely, nagyon profi a társulat és mindkét darab tökéletes volt. Élektra történetét eredetileg Euripidész tragédiaköltő írta meg, miután anyja megölte a trójai háborúból hazatért apját, feleségül adták egy földműveshez, hogy gyermekei ne tarthassanak igényt a trónra. Amikor testvére, Oresztész hazatért, együtt bosszulták meg apjuk halálát. Alföldi darabjában a görög mű valamennyire modern köntöst kap. Ebben ő egyébként kiemelkedően jó, de az előadás nem csak azért tetszett, mert ő a kedvenc rendezőm, hanem mert az orrom előtt két centire zajlott egy kőkemény dráma, ami sokszor annyira lebilincselő volt, hogy levegőt sem mertem venni.
Chicago (Átrium)
A híres musicalből szintén Alföldi által rendezett előadás valószínűleg az Átrium legparádésabb és legfényűzőbb darabja (talán csak Az őrült nők ketrece szállna versenybe vele). A nem éppen mai történetet igazából korszaktól függetlenül, de mégis a mai kor kérdéseit boncolgatva éneklik el egy szókimondó, 180 perces előadás során. Imádtam, egyszerre volt szórakoztató, drámai és kicsit megbotránkoztató.
Egy komcsi nyanya vagyok (Katona)
Dan Lungu román író és szociológus regényéből Koszta Gabriella fordítása alapján Török Tamara és Csoma Judit készítettek monodrámát. A kilencvenes években játszódó történet főszereplője egy nyugdíjas fémipari munkásnő, Emilia Apostoae, aki egyszerre szórakoztató és megrázó módon meséli el életét a “régen minden jobb volt” közhelyes mondat gerincén. Elgondolkodtató és egyben szórakoztató darab volt, nagyon tetszett.
Ez az év színházlátogatás szempontjából nagyon mozgalmas volt, és a 16 pont az a szám, ami kényelmesen, vállalhatóan befért. Jövőre nincs különösebb célom, de örülnék, ha legalább havonta egyszer sikerülne eljutnom színházba. Kicsit aggódok, hogy az aktuálpolitikai helyzet pont a kedvenc színházaimat érinti, de igyekszem minél több darabra beférni.
Mefi hozzászólásai
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"