LG F4DV709H1: új mosógép a házban

Úgy látszik, az elmúlt időszakban átalakult a blogom egy otthoni kütyüket bemutató magazinná. Ezzel egyáltalán nincs bajom, mert évek távlatából mindig jó élmény visszaolvasni ezeket a bejegyzéseket. És például emiatt tudom, hogy »életem első mosógépét« 8 éve vásároltam.

A csere apropója

Rögtön azzal kezdem, hogy én tökre nem akartam mosógépet venni. Szerintem amúgy senki sem akar. A mosógép nem egy kívánatos kütyü, hanem egy must-have dolog a lakásban, ami nagy, teszi a dolgát, és nem kell tudomást venni róla.

És persze hazudok: a mosógépek is kütyük, vannak kifejezetten szexi példányok, és régóta vágytam egy mosó- és szárítógépre (két gép semmilyen formában, egymásra téve sem fér el értelmesen). De amíg működött rendben a régi gép, ez a dolog megmaradt egy “de jó lenne” kategóriás álmodozásnak.

Aztán persze ahogy az lenni szokott, pár hónapja elkezdett rakoncátlankodni a gép. Először csak folydogált, amit intenzív kipucolással meg lehetett oldani, de egy idő után már ez sem segített. Végül elkezdett olyan hangerővel dolgozni, hogy a Space X mérnökei felhívtak, ugye nem lesz kilövés nálunk itt a hatodik kerületben.

Persze magát környezettudatosnak gondoló gyerekként felhívtam pár mosógépszerelőt, hogy mit lehet tenni, és mind azt mondták, hogy több a javítással járó macera és költség, mint amennyibe egy ugyanilyen adottságú új gép kerülne.

Meddig lehet számolni egy mosógéppel?

Talán a 20 éveket működő Hajdú mosógépek, vagy a must-have faktor, esetleg a “nagy méretű háztartási gép” kategória miatt, de szerintem a legtöbb ember, így én is legalább 8-10 évnyi élettartamot vár egy ilyen géptől.

A statisztika és többek elmesélése alapján viszont sajnos az a helyzet, hogy a legtöbb gép 5-6 évet megy szervizelés nélkül, és 7-8 évnyi működést lehet hosszú távon elvárni. Sajnos szintén mások elmesélése, a mosógépszerelő ajánlása és a saját tapasztalataim szerint is kevésbé jó választás a Samsung.

Habár szerintem az itthon kapható gépek közül a Samsungok néznek ki a legjobban, emiatt most mindenképp másik márkát szerettem volna, és a rengeteg pozitív ajánlás – meg nem hazudok: a beépített Wi-Fi – miatt billentem az LG irányába.

LG F4DV709H1 mosó-szárítógép felülnézetből
Úgy látszik, a gépek matricázása sosem megy ki a divatból…

Gőzölés, mosás és szárítás

Szóval úgy voltam vele, hogy ha már cserélni kell, akkor amennyire lehet, berendezkedem a következő 8 évre.

A legviccesebb dolog a mosógép vásárlásban, hogy bámulatosan mutatja a korodat: 8 éve annyi volt a célom, hogy 60 000 forintból vegyek egy gépet, amibe ha épp nem felejtem el, beszórom egyszerre a ruháimat, és egy gomb megnyomására kimos mindent. Amióta ketten lakunk, két macska van itthon, kicsit változtak a mosási szokásaink (főként, mert nem én mosok), és sokkoló volt kiszámolni: ha ez a gép is lehúz 8 évet, 40 éves leszek, amikor legközelebb mosógépet kell vásárolnom.

8 év alatt (ami inkább 10) sokat fejlődött a mosógép piac. Még mindig nem olyan menők az itthoni gépek, mint amiket az USA-ban vagy pl. Japában lehet venni, de már itthon is elég jó a felhozatal.

Az LG gépében három dolog fogott meg.

  • Gőzölés: a bámulatosan kreatív módon elnevezett Steam™ technológiának köszönhetően egy rendkívül klasszikus, de annál hasznosabb dolgot tud a gép: akár magas, akár alacsonyabb hőmérsékleten tud gőzzel tisztítani. Ez egyrészt tisztító és fertőtlenítő mosásra jó, másrészt van egy gyűrődés-mentes program amit szintén gőzzel ér el a gép.
  • Szárítás: a legelső albérletben, ahol laktam, egy ezeréves mosó-szárítógép volt, és imádtam. Habár ronggyá gyűrte a ruhákat, nagyon kényelmes volt, hogy nem kellett teregetni, ami egy 20 m2-es lakásban egyébként sem a legegyszerűbb feladat. Ha nem is mindenre, de pl. az ágyneműkre, huzatokra stb. kiváló dolog a szárítás, aminek köszönhetően azonnal a szekrénybe lehet eltenni a tiszta ruhákat.
  • Wi-Fi: ha már úgy is rá vagyok kattanva az »okosotthon megoldásokra«, pont jól jött ki, hogy a gépben van Wi-Fi, és habár Apple Homekittel nem kompatibilis, de a saját alkalmazásával szinte bármilyen mosási programot le lehet rá tölteni; méri a fogyasztást; számolja a mosások számát; lehet távolról vezérelni; szól, ha készen van a mosás és a szerviz elvileg még távolról diagnosztizálni is tudja, habár ezt remélem sosem vagy jó sokáig nem kell kipróbálnom.

Ilyen, amikor szól a gép, hogy kész a mosás:

Az előző gép Hugó volt, a mostani Olga, ne kérdezd, miért.

Milyen a gép?

Mielőtt bármit mondanék, itt egy előtte-utána kép a mosható felmosórongyról, amit egy zsák konyharuha és egyéb hasonló anyagok mellett egy komplett gőzölős programmal mostunk ki. A képen semmilyen utómunka nincs azon túl, hogy a két fotót egymásra szerkesztettem:

LG F4DV709H1 gőz mosó-szárítógép előtte-utána

És nagyjából ennyi. Tökéletesen mos, szekrény-szárazra tud szárítani (habár egy teljes mosás-szárítás program akár 4 órás is lehet), van benne Wi-Fi és a létező összes típusú anyagot ki lehet vele mosni, kellően energiatakarékos módon.

Két dologgal szenvedtem: nagyon nehéz kicsomagolni és a vízbekötő cső kb. a harmadik próbálkozásra ment rá rendesen a menetre úgy, hogy ne szivárogjon belőle a víz.

Az első valamennyire magától értetődő, hiszen egy 78 kilós gépről beszélünk, de az előző gépet egészen könnyen ki tudtam bontani, míg ez annyira rá volt gyógyítva a karton aljzatra, hogy csak a szomszédom segítségével tudtuk lebontani róla. A második simán lehet csak az én bénaságom, de azért furcsa volt, hogy nagyon nehezen akart illeszkedni a cső az első két nekifutásra.

Jah igen: elképesztően halk a gép. Az inverteres, DirectDrive technológiás motornak köszönhetően szinte egyáltalán nincs hangja, habár 1400 fordulaton már van egy jellegzetes búgása és remegése, még úgy is simán beindítható polgári idő előtt és után egy társasház lakásában a szomszédok zavarása nélkül.

9 kg a maximum mosási (azt tudtad, hogy ezt úgy mérik, hogy a ruha vizesen lehet maximum ennyi kg?) és 6 kg a maximum szárítási kapacitása, és habár a dob sokkal nagyobb az előző masina 5 kg-jához képest, a gép ugyanúgy 60 cm széles és 55 cm mély.

Az előnyök és a hátrányok

Amit imádok:

  • A energiaosztályú.
  • Tökéletesen mos.
  • 10 év garanciát biztosítanak a motorra.
  • Sokféle program, kb. bármit ki lehet vele mosni.
  • Egyszerű a kezelése.
  • Nagyon csendes.
  • Nagy kapacitású.
  • Tud és jól szárít.
  • Van benne gőzlés.
  • Van benne Wi-Fi.

Ami kevésbé szimpatikus:

  • Egy-két helyen érzésre olcsó minőségű műanyag borítást kapott.
  • Nincs kilincse, kicsit félek, hogy emiatt hamar megadja magát az ajtó.
  • Elsőre nem egyértelmű a LED fényjelzés alapján, hogy a tárcsa melyik programon áll. Könnyű megszokni, de elsőre szerintem a legtöbb embert elbizonytalanítja.
  • A vízbekötő csövet a harmadik nekifutásra sikerült úgy felcsatlakoztatni, hogy ne eresszen.
  • Nincs Google Home, Amazon Alexa és Apple Homekit támogatás, csak a saját LG ThinQ alkalmazásával működik.
  • Elég borsos az ára és kevés helyen kapható.

A képen Kázmér döbbenten realizálja, hogy már nem csak a sütő, de a mosógép ajtaján is láthatja a másik cicát, avagy a saját tükörképét.

Összességében nagyon elégedett vagyok az új géppel. Itt újra elmorzsolhatnék pár káromkodást a magyarországi webshopok szörnyűségeiről, de inkább csak azt írom le, hogy végül az eMAG-on vettem, ahol 2 perc alatt végig lehet menni a teljes vásárlás folyamatán, és a szombaton megrendelt gép kedd reggel már itt is volt.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.