Gyorséttermek

A mai nap a véletlenek jegyében telt. Gondoltam délelőt, fölhívom fatert, hogy ugyan, együnk már egy gyrost. Aztán nem hívtam, mivel eszembe jutott, hogy nincs otthon. Mire hazaértem, kiderült, hogy otthon volt és, hogy pont megevett volna egy gyrost.

Este fél kilenc, vacsora ötlet: gyros. Oké, kocsiba be, ablakot le, gyerünk gyrosért a kávézóba, ahol még finom is. Persze, a kávézó kilenckor zár, na sebaj, gyerünk a klasszikus McDonald’sba, az legalább változatlan.

És tényleg, mért sikeres a meki? Hát egyszerű: mert ugyanaz. Ugyanaz a koszt, ugyanazok a kérdések, ugyanaz a mosoly minden eladó arcán. Olvastam valahol, hogy még a kérdéseket is azonos sorrendben teszik föl, országszerte. Bejön hazánkba egy szőke, kényes francia, és hová fog menni? Egy jó kis csárdába, enni egy finom babgulyást, vagy a mekibe, ahol ugyanazt kapja, amit otthon is, hamburgert krumplival? A válasz ugye egyértelmű…

Tegyük félre előítéleteinket a gyorséttermekkel szemben, tegyük félre, hogy patkánytól a lábkörömig bármi lehet a hamburgerben, és tegyük félre, hogy drága. Mégis benéz az ember, ha nem is naponta, kéthavonta egyszer tuti bekap egy sajtburgert, vagy valami mást. Én például a McRoyalt szeretem. McRoyal kedvelőket kérdezném: mással is előfordult már, hogy nem kapta meg rögtön, hanem finom mosollyal megkérték, hogy várakozzon kicsit, aztán tíz perc múlva kapott egy fagyit, meg a várva várt burgerét? Csak azért, mert mióta eszemet tudom, mindig McRoyalt eszem, és mióta azt eszem, nagyjából kétszer fordult elő, hogy azonnal odaadták.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.