Mefi bejegyzései

Hagenuk Stylo 205-3

A már invitel kezében lévő, korábban »Hungarotel« nevű szolgáltatóról írtam is már, és ahol lehetett ki is fejeztem nemtetszésemet. A…

Szájbarágós előzetesek

Tegnap miközben lázzal és álmatlansággal küszködve feküdtem az ágyban, bekapcsoltam a tévét. Sikerült nem beleszaladni bármi felháborító dologba, viszont láttam…

Univerzális csatlakozó

Kim Seung Woo díjnyertes ötletét lehetne szabványosítani, teljesen jónak tűnik ez a dugó, bár mondjuk az ilyen kisebbeket pont könnyebb…

Grafitember az indexen

Muszáj vagyok megint így hanyag módon csak egy videót beküldeni, de az én figyelmet teljesen elkerülte ez a január kilencedikei…

Mi lehetsz Magyarországon érettségi nélkül?

Semmi, ha anyukádat kérdezed. Ha azonban Sas Józsefet, akkor rögtön kiderül: színházigazgató. Vallomást tett ugyanis a nagy nevettető, írja mindezt…

007: Goldfinger

Nem is olyan régen olvastam »a regényt«, így ettől a filmtől kicsit féltem, hiszen nagyon ritka az olyan adaptáció, amely…

Razer Pro Click v1.6

Sikerült mára teljesen lebetegednem, de nem is ez a lényeg, hanem hogy tegnap az XMS-ben végül megvettem a »Razer Pro…

Az internet történelme

Tudom, proli dolog videót rakni bejegyzésbe (még mindig), de arról most nincs kedvem írni, hogy a korcsolyapálya miatt Pesten ragadtam,…

Valami Amerika 2

Úgy volt, hogy megnézzük ma a magyar hüllős átverős filmet, de végül a Duna Plazában már nem játszották este (viszont…

Blende Club Cafe

Szeretném ajánlani mindenkinek a Király utca zord szívében található Blende Club Cafét, kifejezetten olyanoknak, akik érdeklődnek a fotózás iránt, vagy…

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2026

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.