A 2011. december havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


B. ú. é. k.

És akkor, kedves olvasóim, szokás szerint szeretném megköszönni az éves figyelmet, hozzászólást, lájkot és miegymást. Remélem mindenki talált legalább egy bejegyzést, amiért úgy érezte, megérte idejönnie. Kívánok mindenkinek sikerekben, boldogságban, szerelemben, szexben és lencsefőzelékben gazdag, világvége-mentes 2012. úri évet!

B. ú. é. k. 2012


2011 grandtotál

Idén nem igazán terveztem összeszámolni összeírni mik történtek. Sok jó és sok rossz dolog egyaránt, de a 2011-es év egyértelműen a karrieré volt: januárban elkezdtem hivatalosan is dolgozni, és abban az igen szerencsés helyzetben vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szerencsére nagyon szeretek csinálni: tök jó csapatban egy kiváló weboldal fejlesztését. Júliusban munkahelyet is váltottam, és a mostani hely kiváló választásnak és döntésnek bizonyult. Továbbra is tartok órákat a suliban, időközben le is diplomáztunk, és megkezdtük az MSc-s tanulmányokat.

Az új évekre fogadalmakat nem vállalok be, viszont három dolgot szeretnék kicsit jobban csinálni: szakma, otthon, egészség.

Szakmailag szeretnék minél többet fejlődni és tanulni. Ez ebben a szakmában teljesen természetes, elbukik az, aki nem így gondolkodik. Minél több időt akarok fordítani (az egészséges mértéket megtartva) a szakmai előrehaladásra. Ezt kétféleképpen tervezem: újult erővel elkezdtem fejleszteni a blog új verzióját, teljesen új alapokra helyezve. Nem lesznek ígéretek és dátumok, halad a dolog, aztán egyszer lesz valami, ami kint lesz. A másik pedig a januártól betöltött új pozícióban (junior scrum master) való elmélyülés.

Otthon, vagyis az otthonomban szeretném a dolgokat még most is sokkal szervezettebben intézni, rendet és nyugalmat akarok, egy olyan helyet, ahová nyugodtan érkezem haza. Afféle menedékházat a világ hülyeségeitől. Ez már most is nagyon jó úton halad, de nem állok meg.

Az egészség pedig egyértelmű: több időt akarok testmozgással tölteni, és januártól igyekszem pontosabban követni a diétát, illetve megszeretni és megismerni az egészségesebb gasztronómia világát.

Szóval ezek. 🙂


Testcsere

Olyan szinten szeretem az ismétlődő, rutinszerű dolgokat (persze a spontán dolgokat is, leginkább az egyensúly a fontos), hogy még ezt is mindig megismétlem. Pontosan »egy évvel ezelőtt« néztünk filmet a salgótarjáni Apolló Moziban, idén is 30-án estünk be. Persze nem hálivúd multiplex fíling, így egy nap egy film közül lehet választani, ez pedig a Testcsere volt.

Testcsere

Jason Bateman a »Förtelmes főnökökben« már bizonyított, és itt is nagyon penge volt, szerintem jól áll neki ez a műfaj. A Testcsere egy szalagon gyártott film, tökéletes példája az amerikai filmiparnak, viszont aki szeret két óráig agyatlanságokon röhögni, és kikapcsolódni úgy, hogy különösebben mély tartalmat nem vár, annak szerintem tetszeni fog. A Förtelmes főnököknél szerintem nem jobb, de a kétórás nevetésadag garantált.

A történet mondjuk olyannyira lerágott csont, hogy említeni is fáj: két, egymástól teljesen független életvitelű jóbarát (a jómódú, sikeres karriert befutott, családos, tökéletes és a még-mindig-gyere, folyamatosan csajozós, feje-lágya-be-nem-növős) egy esti berúgás után azt kívánják bár megkaphatnák a másik életét – és mit nem, reggelre ki-ki a másik testében ébred. Innentől nem kell mesélni a történetet.

Annak pedig különösen örülök, hogy Olivia Wild egyre több filmben jelenik meg.

Pici komoly gondolat is áramlott azért a vászonról, de éppen annyi, hogy még ne rontsa el az ember jókedvét.

Vicces film volt, nekem tetszett.

Eredeti cím: The Change-Up
Műfaj: vígjáték
Időtartam: 112 perc
Megjelenés éve: 2011
Főszereplők: James Bateman, Ryan Reynolds, Leslie Mann, Olivia Wild

{{4csillag|}}


Spotify

Hosszabb gondolatfejtésemet az alábbi képpel nyitnám; összefoglalja a véleményemet az egész jelenségről:

Ha egy tartalom nem elérhető az országomban, ne panaszkodjanak a kalózkodásra sem.

Hatalmas igazság. 2011-et egyesek a technológia forradalmának éve, és ebben azért van is némi igazság. Az egész internet jelenség az elmúlt évek során akkorává nőtte ki magát, annyi lehetőséget hozva, amekkorára és amennyit még az alkotói sem sejtettek anno.

A legidegesítőbb jelenség mégis az, amikor ráugrik az ember egy tartalomra nyálát csorgatva, ahelyett azonban csak egy figyelmeztető üzenetet kap: ez a tartalom nem elérhető az országodban. Kösz, igazi jóarczok vagytok!

Hogy mi áll a dolog mögött? Szerzői jogok és a reklám. Utóbbi egyszerű: az egyesült államokbeli reklámoknak mi nem lehetünk célközönségei, oké, látjuk, még talán tetszik is, de nincs piaci értéke annak, hogy mi végignéztük azt a reklámot. A szerzői jogi téma már összetettebb, annyira nem is értek hozzá, de azt látom, hogy itt olyan akadályokba ütközünk, amelyek többségét teljesen feleslegesen állították fel. Csak elég legyen annyit mondani, hogy minden USB-pendrive megvásárlása után afféle adót fizetünk bizonyos szervezeteknek. És ha már maga a »Google« is szigorúan veszi ezeket a szabályokat, akkor azért érezhető a helyzet komolysága.

Az egész téma most amiatt jött fel, hogy gondoltam próbáljunk ki valami on-demand zenei szolgáltatást. (Az on-demandre van már valamilyen megfelelő magyar kifejezés?) Szóval valamilyen zenetárt, ahol nem az albumok megvásárlásáért fizetek, hanem valami havidíj fejében azt és annyiszor hallgatom meg, amit szeretnék. A gondolat nem lehet nagyon elveszett, hiszen tucatnyi ehhez hasonló szolgáltatás van, végül a Spotify-ra esett a választásom. Persze hamar a kedvenc üzenetünkbe ütköztem, és miután gyorsan körülnéztem, nem volt nehéz megállapítani: az összes on-demand zenei szolgáltatás csak az Egyesült Államokban érhető el. Ennyi, kész.

Sőt, a »Deezer«, amely egy francia projekt volt emlékeim szerint, szintén nem elérhető Hongriában. Kivéve persze ha valaki regisztrált már korábban.

Lehet ügye ingyenes VPN-ekkel szórakozni, de az ilyen megoldásokat mindig is rühelltem. Sőt, az egész helyzetet rühellem. A végén persze eképpen oldottam meg, és a legtöbb szolgáltatás csak regisztráció során ellenőrzi, honnan jöttél, ha már regisztráltál, és használod a cuccot, nem. A Spotify maga egyébként nagyon jó cucc, megérte kipróbálni, és gondolkodom a közepes csomagra való előfizetésen is (havi hat dollárért végtelen muzsika, reklám nélkül).

Modern világ problémája, teljesen egyetértek, viszont kicsit olyan ez, hogy míg a szüleink nem utazhattak akárhová, addig mi ugyan utazhatunk, ellenben a neten próbálnak minket határok közé szorítani.


Forráskód

Forráskód

Az van ezzel a filmmel, hogy voltaképpen tetszett, annyira viszont nem, hogy ne tudjam elvonni a figyelmemet a tucatnyi, nekem logikailag át-nem-gondoltság eredményének tűnő bakiról.

A sztori röviden annyi, hogy a főhős egy vadidegen ember testében találja magát, nem sokkal később pedig kiderül, hogy az egész színjáték valamiféle szimuláció, ahol valaki életének utolsó nyolc percét élheti újra. Az egésszel itt rögtön az volt a bajom, hogy az utolsó nyolc perc valószínűleg csak az adott illetőre és szűk környezetére vonatkozik, akkor viszont hogy-hogy van internet, hogy-hogy látják az egyéb helyszíneket és eseményeket stb.

Szóval klassz film volt ez, de pontosan az ilyen apróságai miatt nálam nem lett az a mindent megváltó darab, amire még sokáig emlékezni fogok. Inkább ez is az egyszer megnézzük fiókba került; egyszer viszont kifejezetten jó szórakozást nyújtott.

Eredeti cím: Source Code
Műfaj: sci-fi
Időtartam: 93 perc
Megjelenés éve: 2011
Főszereplők: Jake Gyllenhaal, Michelle Monaghan, Vera Farmiga, Jeffrey Wright

{{4csillag|}}