Gondoltam a mai napom úgy fog kinézni, hogy tizenegy körül felébredek, aztán komótosan összemcsomagolok és hazautazok. Na, ehhez képest az lett, hogy el kellett szaladnom mindenféle pénzügyeket intézni, illetve mindenféle jóbarátokkal kávézgatni, aztán mire hazaértem, gondoltam egy király ebéd is belefér majd, de az ajtón ott volt a matrica, hogy tíz perccel azelőtt keresett a futár, de nem talált otthon, és meghozta az amúgy januárra ígért csomagot. Na, akkor még a futárt összeszedtem (a WestEndig gyalogoltam ki a csomagért, vicc), és mire észbe kaptam, már fél egy volt, és lóvágtában csomagoltam, hogy jöhessünk haza a messzi vidékbe.

Este elkezdtük a karácsonyi menù elkészítését, és egy igen nagyot csíptem a káposztából, csak úgy kóstoló képpen, na de, képzeljétek, a káposzta keményen romlott volt, pedig pár napja direkt korábban megvették szüleim. (Egy káposztaszakértő szerint a káposzta két-három hónapig áll el, szóval számoljátok ki milyen idős lehetett a cucc.) Miután sikerült nem belehánynom a mosogatóba még felugrottunk káposztárt, szerencsére a Teszkó ilyen szituációkban mindig jóbarát, és mindegyikben van valamilyen vecsési (valójában persze Vecsés azt sem tudják merre van) savanyúságos-stand.

Aztán mire észbe kaptam, már fél tizenegy lett, és írok itt az ágyról ülve.

Az ünnepek alatt még laptopot sem akartam használni, végül persze muszáj volt elhoznom, de a lényeg, hogy sok olvasást (könyvek és végtelen elmaradt blogbejegyzés) és sorozatrész-pótlást tervezek, a diétához szigorúan illeszkedő zabálással. Meg persze együtt lenni végre azokkal, akikkel év közben nem mindig sikerül.