A 2013. május havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Sötétségben – Star Trek

Az a helyzet, hogy eltelt nagyjából három és fél év azóta, hogy láttam az első, J.J. Abrams által rendezett »Star Trek filmet«, és ezalatt sem lettem különösebben nagy rajongó. (Emögött még mindig inkább idő- mint érdeklődéshiány áll, de ez talán jobb is így.) A második részre viszont mindenképpen be akartam ülni, mert három évvel ezelőttről egyetlen emléket őriztem: nem emlékszem minden részletére a filmnek és nem olvastam, néztem, érdeklődtem utána annyit mint például a »Skyfall« után, mégis jól éreztem magam.

A Sötétségben - Star Trek szereplői

A lényeg: sokkal-sokkal jobb volt a folytatás a kezdésnél. Pörgős, vidám, humoros, a klasszikus sorozat ismert mémjeit és belső poénjait nagyon jól elsütő, kiváló színészekkel és maximális látvánnyal gazdagított nyári film. Lehet, hogy a történetre már két hét múlva sem fogok emlékezni, az viszont biztos, hogy a kétórás szórakozás garantált.

Külön ki kell emelni a »Sherlock« főszereplőjét, Benedict Cumberbatch-et, aki bizony annak nagyon odatette magát; én kicsit tartottam tőle, hogy milyen főgonoszt fog játszani, de egyszer sem gondoltam arra, hogy most Sherlockot látom a vásznon, arra viszont sokszor, hogy egy nagyon rosszfenék gonoszkaraktert.

Kellemes csalódás volt, többet kaptam, mint amire számítottam.

Két dolgot vettem még észre, függetlenül ettől a filmtől. J.J. Abramsnek nagyon nehéz dolga van a Csillagok háborúja újratöltéssel, mert habár a Star Trek jó, de ennél százszor jobbat kell összehoznia. A Star Wars ugyanis nem a kockák egyik valamilyen története, hanem Az Űrhajós Film, amin felnöttek az én szüleim, és amin egyébként az én generációm is. Másrészt mókás volt nézni a végén a feliratokat, majdnem minden utómunkát valamilyen Lucasfilm leányvállalat végzett.


A nagy Gatsby

A nagy Gatsby egy középszerű film – három dolognak köszönheti, hogy mégis kiemelkedik egy kicsit: Leonardo DiCaprio ismét lenyűgöző alakításának, a hihetetlenül jó vágásnak és a zenének.

A kép alatt mindenféle szpojlerektől mentesen.

A nagy Gatsby

A legjobban szerintem az egész film alatt azt élveztem, ahogyan a hatalmas 1922-ben játszódó partik alatt a mai kőkemény rap számokra zúzták. Annyira bizarr és egyben vicces volt az összes ilyen jelenet, végig vigyorogtam. Az OST nem az az album, aminek minden számát élvezni fogom a film után is, de a legtöbbjét igen.

New York, 1922, pörög a gazdaság, vetkőznek a lányok, a szesztitalom ellenére dől az olcsó pia a pult alól. Gatsby, a dúsgazdag és ismeretlen milliárdos a hatalmas házában a város legdurvább bulijait rendezi, ahová a rendőrfőkapitánytól kezdve gazdag sportolókon át néhány szenátorig mindenki megy, aki számít.

A történetet mesélő kvázi főhős Gatsby háza mellé kltözik, és hamarosan kibontakozik a fő cselekmény is.

Maga a sztori elég nyers: az emberek igazi arcáról, igazi szándékairól és igazi viselkedéséről szól, arról, hogy mindenki csak addig és azért csinál valamit, ameddig és amiért neki előnye származik belőle.

A nagy Gatsby-ben talán az a legrosszabb, mint sok másik filmben is, hogy néhány egészen érthetetlen apróságot leszámítva tényleg nagyon ott van a szeren, az a néhány apróság viszont pont a legrosszabbkor köpött bele az levesbe, és utána nem igazán tudtam nem arra gondolni, hogy ez most miért is kellett.

Tobey Maguire egyébként nagyon silány, azon túl, hogy ugyanazokkal a bociszemekkel néz, mint a Pókemberben, sokat nem tesz hozzá a történethez, pedig végig ő meséli.

Egynek nagyon jó volt és azt sem bántam, hogy moziban néztük.

Eredeti cím: The Great Gatsby
Műfaj: dráma
Időtartam: 142 perc
Megjelenés éve: 2013
Főszereplők: Leonardo DiCaprio, Joel Edgerton, Tobey Maguire, Carey Mulligan

Így működött a metró 1972-ben

Nagyon érdekes kis videó, amiben az 1972-es metró egy teljes üzemnapját mutatják be:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

A videónál a leírás nagyon vicces:

A szocializmusban,nem gyulladt ki,nem siklott ki,nem kellett lassítania.Volt pénz a fenntartására,ami pénz ma a részvényesek a burzsoá,a mindenféle pártkatona igazgatók zsebébe vándorol és már nem a közjót szolgálja.A kapitalizmusban a fejlődésnek nem az ésszerűség,hanem a kapzsiság a mozgató rugója.

A srácot fel kellene világosítani, hogy azok a metrók nem a burzsoá ás a kapitalizmus kapzsi mozgatórugója miatt gyulladnak ki, hanem mert többségük még ugyanaz az a szerelvény, mint amit a videóban lehet látni. (Ez talán túlzás, de azért közelebb áll az igazsághoz.)

Az mondjuk mindenesetre elgondolkodtató, hogy ha 1972-ben nem kellettek ellenőrök, mert volt automatikus kapu, akkor 2013-ban miért nincsen.


Névtelen Macska

Nagyjából egy hónapig hosztoltam egy macskát Kázmér mellé, ilyen volt az idegeskedő tekintete:

Névtelen Macska

A történet úgy nézett ki, hogy április 29-én este tizenegy körül gondoltam leviszem a szemetet. Miközben baktattam tele kézzel a kukák felé, az egyik ablakban láttam, hogy a rácsok közé beszorulva retteg ez az állat.

Behoztuk Tigivel és kiplakátoltam a környéket, hogy találtam egy macskát. Másnap biztos, ami biztos elvittük állatorvoshoz, azt mondták, legfeljebb egyéves lehet. Pár nappal később az egyik szomszéd néni telefonált, hogy egy másik szomszéd nénié lehet a macska, mert eltűnt a négyéves cicája. A nénivel végül nem értük el egymást, különböző okokból kifolyólag, de a lényeg, hogy ma végre sikerült találkoznunk, és kiderült, hogy Névtelen Macska valójában Henci, és ma este már nem kell a mosógép mögött rettegnie, illetve Kázmérral veszekednie.

Kázmér amúgy egyre jobban viseli az új macskákat, voltaképpen semmilyen viselkedésbeli változást nem mutatott a pár hét során, amíg itt volt a másik macs.


A Nemzetibe kilencvenér’

90 000 forintért árulnak villámáron egy jegyet a Mephistóra.

Nem, ez nem egy vacsorával és pezsgővel, valamint kaviár-kóstolóval egybekötött díszelőadás az Operában, hanem a pofátlanság felső határa, amikor egyesek megvesznek egy négyezer forintos jegyet, és kihasználva a kereslet-kínálat lehetőségeit legalább tízszeres áron dobják fel a Vaterára.

Persze, a dolog semmivel nem különbözik attól, amikor az AC/DC koncertjegyeket »80 000 forintért dobálták«, talán csak annyival, hogy arról a sztoriról később azt hallottam, hogy az egyik jegyiroda alkalmazottai billentették be az onlájn rendszerben, hogy eladták a jegyeket, majd a pénzt szépen visszatették a tízszeres árrésből.

A legjobb, hogy ezek ellen semmit nem lehet tenni, mert semmi törvénybe ütköző nincsen abban, amit csinálnak.

Köpni kell.