A 2015. december havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Jókívánságok

Szokás szerint azzal kezdeném a bejegyzést, hogy megemlítem a »saját kis hagyományomat«, aminek keretein belül már évek óta fényképezem otthon a kis kék gömbdíszt, erről pedig 2015-ben sem feledkeztem meg.

A bejegyzésnél nem ez a cover fotó, úgyhogy itt villantom meg:

Merry Christmas 2015!

És hogy miért nem ez a cover fotó: 2015 abban a tekintetben is hozott újdonságokat, hogy idén ünneplünk először kettesben Ingriddel, ami egyben azt is jelenti, hogy ez az első év, amikor közösen is állítottunk fát. Természetesen nekünk is van tipikus első karácsonyos élményünk, ahogyan a macskák szétszedik a csomagolópapírt miközben Ingrid csomagol, én pedig egy kisbicskával próbálom a talpba igazítani a fenyőt.

Gyakorlatilag november óta szerezzük be a nekünk kedves, különböző stílusú és kinzetű díszeket, gondoltam ezekről is csinálok néhány fotót, akit érdekel, erre találja őket.

Apropó: a régi blogon mindig volt karácsonyi fejléckép, észrevettem, hogy itt az most kimaradt, de majd két bejgli között sort kerítek rá.

A szokásos jókívánságokkal zárom soraimat: mézeskalács, zserbó, töltött kápi, halászlé, sült hús, forralt bor, fenyőfával és talpával veszekedő apuka, mindig összeakadó világítós füzér, szétnyíló bejgli miatt kicsit morgó anyuka, gyerekzsongás és a fenyőfát döntögető háziállatok kergetése járja át a házat!

Mindenkinek békés, boldog, szép és meghitt karácsonyi ünnepeket kívánok!

2015. december 24., 14:30 — kiegészítés

Közben megcsináltam a fix fejlécképet is.


Füstölt sajtos és magos aprósüti

Valamelyik nap  kitaláltam, hogy csináljunk valami sós sütit, ami elücsörög egy dobozban a spájz környékén, és rá lehet járni véletlenszerűen, betöltve az étkezések közötti űrt. Egy viszonylag klasszikus és nagyon egyszerű nassolnivaló receptje következik.

Oké, sütni jó móka, de azért én sokszor félek tőle, mert amíg a főzést nagyon elrontani nem lehet, a sütésnél az ember véletlenül benéz valamit, aztán dobhatja az összetevőket egy idióta állagúra sült formában a kukába.

Ez a süti viszont tényleg annyira triviális volt, hogy még én is bátran nekiálltam.

Az összetevők előtt egy gondolat. Már korábban is írtam róla, hogy »miért a piac a tuti«, most csak annyit írnék, hogy mi volt erre az újabb visszaigazolásom. Páran kóstolták a sütit, és mindenki mondta, hogy kifejezetten finom volt. Ez a dicséret pedig nem annyira szólt nekem, mint a jó alapanyagoknak. Szóval tudom, hogy közhely, de tényleg, érdemes kimenni a legközelebbi piacra beszerezni az itt szereplő összetevők nagy részét (talán a liszt volt az egyetlen, ami bolti).

Mi legyen hozzá otthon?

Ezekből lesz a tészta:

  • liszt: 380 gramm,
  • só: 1 evőkanál,
  • tojássárgája: 2 db,
  • igazi vaj: 200 gramm
  • habtejszín: 100 ml

Ezeket pedig a tetejére kell kenni-szórni:

  • hámozott napraforgómag: 10 dkg
  • füstölt sajt: 10 dkg
  • egész tojás: 1 db

Itt annyi csalás, hogy valójában ennél kevesebb megy rá, de húsz szem szotyit meg egy darabka sajtot macerás megvenni.

Először is: reszeld le a sajtot és verj fel egy darab tojást. Később hálás leszel magadnak.

Ha ez megvan, a tésztának való összetevőket egy nagy tálban gyurmázd össze. Amikor már egy gombócszerű valamit tudsz belőle formázni, gyúródeszkán vagy csak a konyhapultot belisztezve 1,5 centi vastagra nyújtsd ki.

A kész tésztán egy pizzavágóval vagy egy késsel jelöld be a rácsot, ami mentén majd kockákra vágod. Én a nyújtás után a körből négyzetet csináltam, a levágott darabokat újra nyújtottam és abból is egy kis négyzetet formáltam, így könnyebb volt a kockákat kivágni és több egyforma darab lett.

Ha megvagy, dobd be a mélyhűtőbe (vagy ha elég hideg van kint és van rá lehetőséged, akkor letakarva a szababa) kényelmes 20-30 percre. Vigyázz, ne fagyjon meg, csak legyen elég hideg és masszív állagú, amit még könnyen tudsz vágni, de nem olvad szét benne a vaj. Ha mégis túltoltad a hideget, várj kicsit, amíg vághatóra puhul.

A sütőlapot vedd ki, és tegyél rá egy sütőpapírt. A sütőt 200 ℃-ra kell előmelegíteni. Én tíz perccel azelőtt kapcsoltam be, hogy behoztam a tésztát, ezt érdemes úgy időzíteni, hogy mire elkészülsz az ízesítéssel, már be is lehessen tenni sülni.

A kihűlt tésztát vágd fel (a pizzavágóval gyorsan és kényelmesen lehet), rendezd el a sütőpapíron, lazán, szellősen, hogy maradjon köztük hely. Kend meg mindegyiket a felvert tojással, majd szórj rájuk a reszelt füstölt sajtból, és ízlés szerint a szotyiból.

20 percig kell a sütő fogságában tartani, ahol az alábbi folyamat történik:

Sütés történik.

A video posted by Mefi (@mefiblogger) on

Tipp: ha neked is légkeveréses sütőd van, és alul-felül tudod sütni, 18 perc után már kiveheted.

A kész sütit hagyd kihűlni (én persze azonnal megkóstoltam, de melegen annyira nem tuti), ha ez megtörtént, egy jól zárható edényben tárold. Vasárnap sült, ma még mindig tökéletes, de már alig van belőle. A receptben lévő adag az én méretezésemmel pont 60 darab sütire futotta. Mosogatással, sütéssel és a várakozással együtt sem vett igénybe többet egy óránál.

Készült tökmagos is, de az nekünk annyira nem jött be, maga a tökmag sem volt tuti, és kicsit rá is égett, mire megsült a süti.

Ha te is kipróbálod, dobj róla egy fotót és hogy ízlett-e!


Kiszivárgott Tarantino új filmje

Már pénteken hallottam, hogy letölthető az Aljas nyolcas, Quentin Tarantino januárban érkező westernje, ami ugye egyébként is kicsit hánytatott sorsú, mert anno kiszivárgott a forgatókönyv vázlata, amin Tarantino teljesen jogosan felhúzta magát, főként azért, mert még csak vázlat volt, de már a fél internet azon csámcsogott. Akkor úgy döntött, hogy nem is lesz semmi a filmből, de végül mégis megcsinálta.

Erre most azzal van tele az internet, hogy az Oscar miatt kiküldött DVD-változatok közül egy „elkallódott“ és már hatszázezer ember tölthette le, az FBI nyomoz, Tarantino meg gondolom újra sík ideg, különösen, hogy pár napja meg a Csillagok háborúja miatt szívatták meg.

Quentin Tarantino mérges

A Cinematrixon ezt írták:

A műveletért a Hive-CM8 nevű hackercsoport vállalta a felelősséget, akik azt mondták, hogy az Aljas nyolcas még csak a kezdet, összesen 40 nagyjátékfilm van a birtokukban. Először a legjobban várt filmeket töltik fel aztán szép lassan az összes többit is.

És azért tegyük hozzá, hogy itt a nézőknek is van felelősségük, nem is kevés: nem kell letölteni szar kalózverziókat, úgy, hogy kb. három hét múlva jön a film az összes moziba.

Egyrészt, ha rajongó vagy, miért néznéd meg a kalózváltozatot, amikor egy ilyen filmet bűn nem moziban nézni. Nem a nagy elvek miatt, már csak az élményért: azt nekem senki ne mondja, hogy Tarantino maximalizmusa nem éppen a filmvásznon tud igazán beteljesedni. Ha meg nem vagy rajongó, akkor egyrészt egyáltalán nem számít, hogy letöltötted-e, mert valószínűleg sosem néznéd meg, csak ha az RTL Klub valamelyik este vetíti.

És ha ehhez többen állnának így hozzá, akkor oké, fent lenne minden torrentoldalon, csak éppen senki, vagy rendkívül elenyésző számú ember töltené le.

Amúgy meg mindent félretéve: valószínűleg nem fog emiatt kevesebb ember beülni januárban a filmre, és nem ront az élményen, de azért azt jó látni, hogy itt nem csak azok tehetnek az ilyen esetek ellen, akik meg tudják akadályozni a film kiszivárgását (sőt, ők mindig egy lépéssel hátrább lesznek), hanem azok is, akik letöltenék azt a kiszivárgott verziót.


Star Wars: Az ébredő Erő

Ha rövidre akarom zárni a kérdést: tetszett a film. Ha ennél egy morzsával hosszabbat mondanék: nem volt rossz, de tökéletes sem. A még hosszabb verziót pedig igyekszem szpojlerektől mentesen összefoglalni.

Próbáltam magam a lehető legtávolabb tartani a Csillagok háborújának új epizódjától. Persze az utóbbi időben ezt kifejezetten nehéz volt megtenni: a premier hetén gyakorlatilag a csapból is a midikloriánok folytak, a premier napján így inkább meg sem nyitottam a Facebook-Twitter-Tumblr-Feedly négyest. Péntek este úgy ültem be a moziba, hogy egy dolgot szeretnék: jól érezni magam. Azt is tudtam, mit nem: azt az élményt, amit az első három rész (a fiatalabb trilógia) kaptam.

A Baljós árnyak még csak-csak méltó visszatérés volt, de A klónok támadása és A sith-ek bosszúja olyannyira unalmasak, semmilyenek és giccsesek voltak, hogy a harmadik rész címére most az imént konkrétan rá kellett keresnem. Oké, egyértelmű, hogy a régi trilógiánál tapasztalt varázslatos érzést és látványvilág által okozott eufóriát egyetlen új (Star Wars) film sem tudja felidézni, de az első három rész (és főként a II. és a III.) az idegesítő történetvezetésével, gagyi párbeszédeivel, semmitmondó romantikus gügyögésével és a tökéletesen unalmasra renderelt CGI-jelenetekkel nekem egyszerűen még a kikapcsolódást sem hagyta.

A Csillagok háborúja rajongók között két tábor létezik szerintem: az egyik, aki látta a filmeket és imádja, a másik pedig, akinek mutatsz egy űrhajót, és megmondja, hogy mi a típusa, ki gyártotta, hol használják és mik az érdekes tudnivalók azzal kapcsolatosan. A film szerintem tetszeni fog de legalábbis nem okoz nagy csalódást az első tábor tagjainak, míg sokan lesznek a második táborból, akik nagyot fognak csalódni, mivel a Disney elég sok dolgot átalakított a hivatalosnak számító regény formájú folytatásokhoz képest.

Nem szabad elfelejteni, hogy habár nem tudom bizonyítani az állításomat, de meggyőződésem, hogy a második tábor tagjainak semelyik változat nem tetszett volna. (Ha belegondolok, hogy a Vissza a jövőbe trilógiát folytatnák, egyszerűen nem tudom elképzelni, mit kéne belőle kihozni, hogy tényleg nagyon kedveljem.) Az új Star Wars pedig főként tényleg csak egy dologról szól: a számokról. Legtöbb néző, legtöbb pénz, legtöbb ez és legtöbb amaz. Itt pedig ha vágni kell, egyértelműen a nagyon komoly rajongók érdekei fognak sérülni.

Ciki vagy nem, nálam BB-8 karaktere nagyban vitte a filmet

Star Wars VII: BB-8

Nagyon kedvelem a droidokat, gyerekkoromban mindig akartam valami hasonlót magamnak, és a legtöbb efféle filmben azonnal megfognak. Az eredeti trilógiában tulajdonképpen R2D2 volt az egyik kedvenc karakterem. BB-8-en már az előzetesben lehetett látni, hogy minden benne lesz, ami anno a C3PO-R2D2 párosban, és ami fontos eleme is a Csillagok háborúja filmeknek. Aláírom, a cukiságot kicsit túltolták, de sok más túltolás volt, ami zavaróbban hatott, mint BB-8 gurigázása. Jól kitalált, ötletesen korszerűsített R2D2 karaktert kapunk BB-8-tel, aminek a cukisága tényleg határtalan.

Összességében nekem a főbb karakterek is tetszettek. A „bratyizást“ és az örömködést kicsit szintén sikerült túltolni, néha már-már sziruposnak éreztem, de van potenciál az új szereplőkben, hamar megkedveltem őket, és minden kiszámíthatóságuk ellenére is jól betöltötték a szerepüket. Finn talán a leggyengébb láncszem a többiek között, de Rey-ben, Snoakban és Kylo Renben tényleg van potenciál.

Utóbbinak éreztem a hibáit, de ezeket inkább annak tudtam be, hogy egy fiatal karakterről van szó, aki még nem tud határozott és átgondolt döntéseket hozni, így inkább a tettvágy és a düh vezérli. Azt persze nem tudtuk meg, miért ilyen szörnyen dühös, és miért állt át a sötét oldalra, de azért valamit hagyni kell a következő két részre is. A furcsa svájcibicska fénykardja elsőre tényleg inkább viccesnek tűnt a képeken, de akció közben már egyáltalán nem éreztem ezt, és az is tetszett, hogy teljesen máshogy izzott, mint a többi kard, benne volt a a fiatalos düh és agresszió, amit végig érezni lehetett Kylo Renen is.

Star Wars VII: Kylo Ren

Sokat markol, keveset fog

Amit viszont mindenképpen a rossz oldalra kell írni a filmmel kapcsolatban, az a történet kapkodós, rendkívül gyors tempója. Nem baj, ha valami pörög, értem én, hogy a Disney egy eladható, gyerekeknek sem unalmas terméket akart, de sokszor éreztem, hogy már annyira sok dolog történik, hogy még át sem értékeltem az egyik jelenetet, mire benne vagyok a következő közepében.

És ha már történet: nem volt rossz történet, de bátran lehetne mondani, hogy igazából nem is volt. A régi részek forgatókönyveit és karaktereit itt-ott átírták, megigazították és bumm, így lett Az ébredő Erő.

Kellett, jó volt és tetszett, hogy a régiek is kaptak helyet, az viszont már kevésbé, hogy az egész filmbe dézsával öntötték a direktnél direktebb utalásokat, és sokszor éreztem, hogy nem is egy új részt, hanem valamilyen rajongók által készített újragondolt remake-et nézek. Ez annyira nem is feltétlenül baj, de egy kicsit több kreativitás lehet nem ártott volna.

Aztán ott van még az a bizonyos jelenet az Első Renddel, ami már néhány képkocka alapján látszódott, hogy valamelyik Harmadik Birodalom korabeli Hitler-beszédet próbálja utánozni, és ha nem esett volna ez le, akkor a végén a rohamosztagosok még egy nagy karlendítést is csináltak. Ez a jelenet volt talán a legkínosabb.

A befejezésnél felütötte fejét egy hasonló filmeknél nekem érzésre gyakran előforduló hiba: olyan érzésem volt, amikor annyi mindent akartak beleönteni, hogy az utolsó tíz percnél vették észre, hogy mindjárt vége a műsoridőnek, gyorsan valami konlúzió-szerűség sem ártana. És ezt nem az utolsó tíz percnél kezdtem érezni, hanem nagyjából a felénél.

És azért logikai hibákból, szükségtelen jelenetekből is jutott pár, de ezek is túlnyomórészt a fent ecsetelt kapkodás eredményei.


Ha ennél sokkal nagyobb rajongó lennék, biztosan én is baljósabban (értitek) nyilatkoznék a filmről, de hogy teljesen őszinte legyek: beültem a moziba, jó volt hallani ahogy sokan lelkesen tapsoltak, jó volt látni a sárga betűket John Williams híres nyitányára, jó volt látni BB-8-et, jó volt látni Han Solót és úgy általában véve ki tudott kapcsolni annyira a film, hogy ne foglalkozzak a zavaró hibáival.

Az egyetlen aggályom, hogy a történet rengeteg kérdést dobott fel, amit ha a folytatásban jól és kicsit átgondoltabban válaszolnak meg, akkor összességében nagyon fasza trilógia lesz, de ha zavar támad az erőben, és három különböző rendező három különböző dolgot akar bemutatni, annak csak csalódás lesz a vége.

Eredeti cím: Star Wars: The Force Awakens Star Wars: Az ébredő Erő című film plakátja
Műfaj: akció, kaland, fantasy, sci-fi
Időtartam: 135 perc
Megjelenés éve: 2015
Rendezte: J.J. Abrams
Főszereplők: Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaa

Apró gondolat a nőkről, meg az ő dolgukról

Ritkán, nagyon ritkán írok politikai témájú bejegyzéseket. Nem azért, mert nem érdekel a téma, kifejezetten érdekel, és nagy problémának tartom, hogy az elmúlt évek során rengeteg embernél sikerült elérni, hogy tényleg ne érdekelje a magyarországi politikai helyzet, és magasról tegyen rá, hogy mi történik.

Aki meg politikával foglalkozik, az általában hangosan szajkózza a szélsőségeket, ezért nehéz véleményt fogalmazni úgy, hogy ne skatulyázzanak, színezzenek vagy borítékoljanak be az emberek a cím vagy mondjuk pár szó átfutása után. (Mint ahogyan arról már írtam »mondjuk itt« vagy »akár itt« is.)

A tegnapi botrányra viszont felkaptam a fejemet, és a témában amúgy is megvan a saját véleményem.

„Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legnagyobb minőségének azt tartanák, hogy unokákat szülhetnének nekünk“

Kövér László

Fotó: Origo

Mondta ezt tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Meg azt is mondta, hogy szerinte Csehországot nem kellett volna beengedni az Európai Unióba. Meg ha megnéznénk a teljes szövegkönyvet, biztos sok gyöngyszemet találnánk.

A problémám nekem azzal van, hogy alapvetően még bele tudnám magyarázni, hogy ő mit akar mondani a nőkkel kapcsolatban, talán még részben egyet is tudnék érteni, de ha valaki egy ilyen pozícióban képtelen értelmesen fogalmazni, vagy legalább egy külön stábot megbízni a közölni kívánt gondolatainak értelmes megfogalmazásával, akkor meg is érdemli, ha az egész internet rajta röhög.

Gondolkodtam rajta, hogy én hogyan tudnám elképzelni ezt a híres mondatot, de a „lányaink“ résznél rájöttem, hogy már ez a kezdés is olyannyira lekezelő, hogy egy kommunikációs cég milliókat keresne az újraírásával és az egyetemeken tanítani lehetne mint rossz példát, ha lenne értelmes oktatás, meg lehetne nyíltan beszélgetni ilyen témákról.

A legjobb az lenne, ha minden ember (legyen az nő vagy férfi) azt csinálhatná, amit szeret és abban lenne a legjobb, amiben szeretne a legjobb lenni.

Ha egy nőnek az a vágya és a motivációja, hogy otthon legyen a gyermekeivel, várja haza a szerető férjét, takarítson és egyben tartsa a családot, legyen így. Semmi probléma ezzel, sőt, még becsülendő is, hiszen azt csinálja és abban a legjobb, amit szeretne csinálni.

Csak ugye kérdés, hogy hány háztartás engedheti meg magának, hogy csak egy keresője legyen.

Mert annak egyáltalán nem nagyon látom az értelmét, hogy egy nő valamilyen fos munkahelyen valamilyen alja munkát végezzen, minimálbérért tönkretéve saját magát mondjuk egy szupermarket pénztárában görnyedezve. (Mondom, ha valakinek ez a vágya, az megint más, de azért kérdezzétek meg legközelebb bevásárlásnál a pénztárost, hogy erről álmodott-e gyerekként, nem lesz meglepő a válasz.) És lehet én látom rosszul, de egy nőt annál nagyobbra becsülök és jobban tisztelek, hogy csak amiatt dolgozzon, hogy kicsivel több jöjjön be havonta. Úgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy legtöbbször nincs más megoldás, de én sem örülnék neki, ha a barátnőm vagy a feleségem csak ezért dolgozna.

És ha a barátnőm, aki valamikor remélhetőleg a feleségem lesz, szeretne itthon maradni, és a gyerekkel foglalkozni, akkor én is küldetésemnek érezném, hogy ennek a lehetőségeit megteremtsem, mert nálam is működik ez a férfi-nő modell. De ugyanakkor ha a barátnőmnek (és történetesen pont ez a helyzet) karrierje, céljai vannak, akkor ebben (is) 100%-ban támogatni fogom, és nem közlöm neki, hogy az önmegvalósításod legnagyobb minősége az unokák szülése kell legyen.

Egyáltalán, szült már valaki unokát?

És akkor itt kanyarodik át az egész nálam a hatalmas értetlenkedésbe: mi a tényleges üzenet? Én hiszek abban, hogy ha egy nőnek az a célja, hogy sikeres legyen a karrierjében, és ne egy férfi árnyékban, otthon a tűzhely mellett élje le az életét, akkor legyen, csinálja, mert ettől lesz boldog, és ez tényleg teljesen rendben van, és ettől nem lesz kevesebb ember, sőt.

Ha meg azt akarjuk mondani, hogy a nőket nagyra becsüljük, a teremtés koronájának tekintjük, akkor miért van az, hogy a tanárok és az óvónők legalja fizetést kapnak, úgy, hogy nem kisebb a feladatuk, mint a következő generációról, a jövőről való folyamatos gondoskodás?

Magyarországon hány nő teheti meg, hogy munka helyett inkább a gyerkével foglakozik és szülés után évekig otthon marad? Nagyon kevés, mert a családok többségénél jelenleg nem feltétlenül a női emancipáció, hanem a pénz hiánya követeli meg a két dolgozó személyt, és innentől kezdve nagyon nem hiteles, hogy valaki miért görnyed abban a bizonyos pénztárban, azzal a gondolattal, hogy ő most nem valósítja meg magát, hiszen nem „szül unokát“.

Szóval Kövér László úr meg tanuljon meg kommunikálni és alkalmazzon egy tisztességes csapatot, akik nem adnak hülyeségeket a szájába. (Mert remélem, hogy legalább nem a saját idióta gondolatait tárja ország-világ elé.)

Meg mondjuk, hogy teljesen őszinte legyek, az egész csürhe hagyhatná is ezt az egészet, és elkezdhetne azon mesterkedni, hogy a „lányaink“ ne a pénzért menjenek vissza szülés után dolgozni, elsőként mondjuk befejezve az oktatás módszeres tönkretételét, és belefogni valami konstruktívabb dologba, például annak fejlesztésébe, és akkor a következő generációjú politikusok (akik között talán majd nők is lennének) nem mondanának olyan baromságokat, amelyektől az általuk gyártott egyenrajongóknál egy fokkal értelmesebbeknek a hátán is feláll a szőr.

Megyek is, csinálok egy unokát, hogy legyen kit megszülni.